Öttusa vk - Négy hazai versenyző került a férfiak döntőjébe

Sport, 2024.04.26

Négy magyar induló - Bőhm Csaba, Koleszár Mihály, Szép Balázs és Demeter Bence - jutott döntőbe a férfiaknál az öttusázók idei harmadik, budapesti világkupaversenyén.

A Ludovika Campuson zajló viadalon szerdán a 87 fős mezőny három csoportban küzdött a 12 közé kerülésért, ami elődöntőt ért. Ez mind a hat magyar indulónak sikerült. A versenyben maradt 36 öttusázó csütörtökön a körvívást teljesítette. A hazaiak közül a legeredményesebben Demeter szerepelt, aki 23 ellenfelét győzte le és 12-től kapott ki, ezzel holtversenyben a harmadik legjobb volt. Koleszár és Tamás József 19/16-tal, az olimpiai kvótás Bőhm 17/18-cal, Szép 16/19-cel a bő középmezőnyben zárt, Bereczki Richárd pedig 13/22-vel a mezőny alsó részében végzett.

A pénteki elődöntő A csoportjában a vívóeredményével Tamás a hetedik, Bőhm a kilencedik, Bereczki pedig a 15. helyről kezdett. A 200 méteres úszásban mindhárman előre léptek, de aztán a lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futásnak harmadikként nekivágó, a lőállásban sok időt töltő Tamás visszacsúszott, a hetedikként startoló Bőhm viszont fokozatosan zárkózott fel, és az utolsó körben - amikor elkezdett esni az eső - nyugodt futással már csak a pozícióját kellett őriznie. Végül harmadikként ért célba, míg Tamás 11., Bereczki pedig a kombinált szám előtti helyezéséhez képest egyet előre lépve 12. lett.

A B csoportban Demeter harmadik, Koleszár hatodik, Szép 13. volt a kezdésnél, majd az úszásban ketten megtartották pozíciójukat, Szép Balázs pedig két helyet előre lépett és négy másodpercre volt a már továbbjutást érő kilencedik helytől. Végül Koleszár és Szép gyakorlatilag egyszerre, másodikként és harmadikként ért célba, Demeter pedig - akinek az utolsó lövészete kevésbé sikerült - pár másodperccel később hetedikként.

"A legnehezebb dolga Bereczkinek volt, mert ő +messziről+ indult, Tamás pedig +kilőtte magát+ a döntőből, a másik négy fiú viszont magabiztos teljesítményt nyújtott a kombinált számban, nem volt kérdéses a továbbjutásuk" - összegzett az MTI-nek tömören Martinek János szövetségi kapitány.

Szombaton délelőtt lesz, 10.05 órától a női döntő - a 18-as mezőnyben Gulyás Michelle-lel és Bauer Blankával -, majd délután, 16.35-től rendezik a férfiak fináléját, többek között Bőhm Csabával, Koleszár Mihállyal, Szép Balázzsal és Demeter Bencével. A világkupa vasárnap a vegyes váltóval ér véget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!