Rövidpályás úszó-Eb - Holló negyedik, Gyurta hetedik 400 méter vegyesen

Sport, 2019.12.05

Holló Balázs a negyedik, Gyurta Gergely pedig a hetedik helyen végzett 400 méter vegyesen a Glasgow-ban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Előbbi 4:05.13, utóbbi 4:06.95 perces idővel ért célba.

A délelőtti előfutamban Holló az ötödik, Gyurta a hatodik legjobb eredményt érte el, de mivel a leggyorsabb, a brit Duncan Scott visszalépett, mindketten eggyel előbbre léptek a finálé előtt.

Az első úszásnemben, a pillangón Gyurta kezdett jobban, ötödikként fordult a hátra, míg Holló hatodikként. Féltvánál Gyurta versenyben volt a bronzéremért, Holló viszont kissé lemaradt. Az utolsó száz métert Gyurta már csak hatodikként kezdhette, és nem tudott felzárkózni, Holló ugyanakkor hatalmas hajrával feljött a negyedik helyre.

A számot a hazai közönség előtt szereplő Max Litchfield nyerte.

"Ezúttal kijött belőlem a mazochista énem. Számítottam rá, hogy az utolsó százon a legtöbben elfáradnak és itt lehet majd nagyot robbantani. Azért az egyik szemem sír, amiért nem szereztem érmet, de nem szabad telhetetlennek lennem, hiszen ez volt az első versenyem, és mindkét fő számomban döntőt úszhattam" - mondta az MTI-nek Holló.

Gyurta a futam után arról beszélt, hogy a végére "elfogyott", ráadásul szűk három héttel ezelőtt Dohában úszott olimpiai A-szintet 1500 méter gyorson, és elsősorban arra készült.

"Most egy kicsit fáradtabb voltam, nem volt meg bennem az a frissesség, amely a négy vegyeshez kell. De nem vagyok elégedetlen, kiúsztam magam" - tette hozzá.


Eredmények:

férfi 400 m vegyes, Európa-bajnok:

---------------------------------
Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:01.36 perc
2. Ilja Borogyin (Oroszország) 4:03.65
3. Danyil Pasznyikov (Oroszország) 4:04.98
4. HOLLÓ BALÁZS 4:05.13
...7. GYURTA GERGELY 4:06.95
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!