TV műsor

Sportos pályázatok rászoruló gyermekek és intézmények támogatására

Sport, 2020.09.15

Sporttémájú pályázatokat írt ki rászoruló gyermekek és az őket segítő intézmények támogatására a frissen alakult Szabados Boys Alapítvány.

Amint a működését most szeptembertől megkezdő szervezet keddi sajtótájékoztatóján elhangzott: sokan vannak olyanok, akiknek szociális vagy egészségügyi okok miatt nincs lehetőségük rendszeresen mozogni, sportolni és nekik szeretnének segíteni. A Szabados Boys Alapítvány minden évben pályázatot ír ki, és a már megjelent első felhívásban három gyermek kaphat fejenként 500 ezer forint támogatást, valamint egy kiválasztott szervezet másfél millió forint hozzájárulást.

"A célunk a szociálisan és/vagy egészségügyi szempontból rászoruló kiskorú gyermekek, illetve az őket ellátó és segítő intézmények támogatása sportprogramok szervezésével, sport-rehabilitáció elősegítésével, sporteszközökkel, felszerelésekkel és tanácsadással. Az alapítvány olyan fejlesztő, sport- vagy orvosi eszközök beszerzéséhez kíván hozzájárulni, melyekhez egyébként nem jutnának hozzá a gyermekek, és olyan programok szervezéséhez akar segítséget nyújtani, melyek másként nem valósulnának meg" - mondta a sajtótájékoztatón Szabados Richárd alapító, a Magyar Jégkorong Szövetség elnökségi tagja, az Erste Liga alelnöke, egyben az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője.

Hozzátette: alapítvány létrehozásának célja az is, hogy irányt mutasson - részben a jobb helyzetű fiataloknak, részben a civil szervezeteknek. A tapasztalatok szerint a legnemesebb szándékkal alapított civil szervezetek is sokszor vallanak kudarcot, mert nincs meg mögöttük az az üzleti háttértudás, ami a sikeres működéshez szükséges.

"A sport rendkívül fontos szerepet tölthet be egy gyermek életében: ösztönöz, jó fizikai kondíciót ad, miközben pozitív szociális hatásai is vannak. Ezért támogatjuk kiemelten a sportot és az egészséges életmód kialakítását. Szeretnénk minél több gyermek életét teljesebbé tenni, és hozzásegíteni az egészségesebb életmódhoz, a sportokhoz vagy a sérülésekből való felépüléshez" - fogalmazott Szabados Richárd.

Az alapítvány jelenleg az alapító magánvagyonából gazdálkodik, mely biztosítja, hogy minden évben legalább hárommillió forint értékben osszon szét támogatást. A cél azonban az, hogy további támogatók bevonásával ezt az összeget legalább a tízszeresére növeljék, évente minimum 30 millió forintot tudjanak a rászoruló gyermekek, illetve a velük foglalkozó intézmények számára biztosítani.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!