Újra megelevenedett a szelíd krokodil a Laposon

Belföldi hírek, 2025.07.28

Szivos Sándor és lelkes csapata ismét kitett magáért, hiszen a kitűnő homokszobrász instruálása mellett megint életre kelt egy méretes krokodil a Tisza partján.

Homokkrokodil a Lapos beachen Amint arról még 2021-ben beszámoltunk, Szivos Sándor és lányai az első hüllőt még 2015-ben építették, amelynek akkora sikere lett, hogy ezután minden évben meg kellett ismételnie a szegediek legnagyobb örömére.  

A mester az első homokszobrát még Horvátországban, egészen pontosan a festői szépségű Rab szigetén építette meg, hosszú évekkel ezelőtt. Akkor még várat, illetve kastélyt építettek a homokból, amelyet minden reggel lerombolva találtak. Az első hüllő is az egyik ilyen építményből született, amelynek lerombolt formája egy krokodilra emlékeztetett, így viszonylag keveset kellett rajta alakítani.  

Szivos Sándor és segítői szombat reggel láttak neki a nagy műnek, amelyet a Laposon lévő homokból és a Tisza vizéből hoztak össze, mindössze egy nap leforgása alatt, sőt igazából már délutánra kész lettek vele. 

A méretes homokkrokodil egyébként minden évben rendkívül népszerű, százak fotózkodnak vele a Tisza partján és ami a legszebb, eddig gyakorlatilag egyszer sem tették tönkre vandálok, de azért időről-időre vissza kell térnie a mesternek kiigazítani a remekművét.  

Szivos Márton munkásságát egyébként világszerte elismerik, korábban hívták már Spanyolországtól kezdte egészen a Fülöp szigetekig sok helyre, még világbajnokságra is invitálták.  
(Webrádió)

Címkék

Krokodil Szivos Sándor Homokszobrászat Lapos beach

Galériánk

Homokkrokodil a Lapos beachen Homokkrokodil a Lapos beachen Homokkrokodil a Lapos beachen


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!