3x3-as kosárlabda-vb - Kikapott a női válogatott, távolodik a továbbjutás

Sport, 2023.06.01

A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 17-14-re kikapott Csehországtól csütörtökön a bécsi világbajnokságon, ezzel csökkentek az esélyei a továbbjutásra.

Földi Attila kapitány együttese - amely tavaly nem jutott ki az Eb-re a konstancai selejtezőből - a keddi nyitányon 21-19-re verte Mongóliát, majd 20-10-re kikapott az olimpiai címvédő amerikaiaktól. Egy nap pihenő után a nemzeti csapat annak a tudatában lépett pályára a bécsi városháza előtti téren, hogy a hátralévő két csoportmeccséből legalább egyet meg kell nyernie a továbbjutás érdekében, és a selejtezőből érkezett csehek ellen ez elvileg könnyebbnek tűnt, mint a tavaly vb-ezüstérmes Kanada ellen.

A papírforma ellen szólt ugyanakkor, hogy a cseh válogatott meglepetésre mindkét keddi mérkőzését megnyerte Kanadával, valamint Mongóliával szemben, és csoportelsőként várta a folytatást.

A csütörtöki meccs kevés kosarat hozott, és szinte végig a magyarok vezettek, az előzőleg százszázalékos ellenfél két perccel a vége előtt került először előnybe, ami után egy perccel ismét a magyar együttesnél volt az előny, kevéssel később azonban egy távoli találattal az utolsó fél percre 15-14-es cseh vezetéssel fordultak rá a csapatok. Az izgalmas végjátékban alig tíz másodperccel a vége előtt nagy lehetőséghez jutott a magyar csapat, de Böröndy Vivien mindkét büntetőjét kihagyta, így a válogatott végül nem tudott fordítani.

A vb-n a csoportgyőztesek közvetlenül a negyeddöntőbe kerülnek, a másodikok és a harmadikok keresztbe játszanak a továbbjutásért, a negyedikek és ötödikek pedig búcsúznak a csoportkör végén. A Böröndy Vivien, Hegedűs Janka, Papp Dia és Pusztai Petra összeállítású gárda a csoportkör zárásán a kanadaiakkal csap össze 15 órakor, és ha kikap, akkor nem jut tovább a szombati rájátszásba.

A világbajnokságról mindkét nem esetében a dobogósok jutnak ki a párizsi olimpia selejtezőjére.


Eredmény, C csoport, 3. forduló:

-------------------------------
Csehország-Magyarország 17-14


később:

4. forduló:
Magyarország-Kanada 15.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!