A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület

Sport, 2023.05.31

A 45 évvel ezelőtt ezen a napon elhunyt Bozsik Józsefre, az Aranycsapat jobbfedezetére emlékezett szerdán az Aranycsapat Testület, a 101-szeres válogatott labdarúgó sírjánál.

A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület A Farkasréti temetőben Lomnici Zoltán, a testület elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az Aranycsapat egész ország által szeretett legendás jobbfedezete részese volt a legnagyobb sikereknek, a helsinki olimpiai győzelemnek, az 1954-es világbajnoki ezüstéremnek, valamint emlékezetes gólt lőtt Londonban, az évszázad mérkőzésén.

Hozzátette: a kiváló labdarúgó a magyar játékosok közül elsőként érte el a századik válogatottságot, és ezzel évtizedeken át magyar rekorder volt. Kitért arra, hogy Bozsik József szegény családból származott, és már gyerekkorától fogva mély barátságot ápolt Puskás Ferenccel, akivel a harmincas években együtt fociztak a kispesti grundokon, így felnőttként, a válogatottban már jól ismerték egymás játékstílusát. Lomnici kiemelte: Bozsik egész életében hű maradt szülőhelyéhez, hiszen csak a Kispesti AC, majd a Budapesti Honvéd játékosa volt. "Fájdalmas, hogy a Bp. Honvéd kiesése miatt a róla elnevezett stadionban - reméljük, csak átmenetileg - egy ideig biztosan nem lesz élvonalbeli bajnoki mérkőzés" - fűzte hozzá az Aranycsapat Testület elnöke.

Lomnici Zoltán elismerően szólt Bozsik emberi tulajdonságairól is, többek között felidézte, hogy Puskás Ferenccel és Szusza Ferenccel együtt megpróbálták megmenteni a disszidálási kísérlet miatt halálra ítélt Szűcs Sándort, de sajnos a kivégzést már nem tudták megakadályozni. Beszélt arról is, hogy Bozsikot a Bp. Honvéd nem engedélyezett 1956-os dél-amerikai turnéjának való részvétele miatt megfosztották katonai rendfokozatától, kitüntetéseitől, valamint lemondatták a képviselői mandátumáról is.

Lomnici emlékeztetett arra, hogy az Aranycsapat jobbfedezete a szó szoros értelmében élt-halt a labdarúgásért, és szívére vette, hogy a hetvenes években gyengült itthon színvonal és a játékosok már nem lelkesedtek annyira, mint az ő aktív időszakában. Felidézte, hogy Bozsik egy mérkőzés erejéig a válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte, az Ausztria elleni meccs után pár nappal azonban infarktust kapott és négy évvel később, alig 52 esztendősen "távozott az égi válogatottba".

A megemlékezésen részt vett még az Aranycsapat Testületből Bozsik Péter, Grosics Edina és Zakariás Ágnes, a csapattagok gyermekei, valamint Bozsik Anna, az egykori kiváló labdarúgó unokája is.
(MTI)

Galériánk

A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület A 45 éve elhunyt Bozsik Józsefre emlékezett az Aranycsapat Testület
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!