A BHSE öttusázó bajnokai várják az utódokat

Sport, 2021.09.16

Az egyesület neves versenyzőivel is találkozhatnak azok a fiatalok, akik részt vesznek a BHSE öttusa szakosztályának szombati sportágbemutatóján.

"A sportágat népszerűsítő, utódokat is toborzó eseményen az érdeklődők találkozhatnak és elbeszélgethetnek például Martinek Jánossal, a szöuli olimpia kétszeres aranyérmesével, jelenlegi szövetségi kapitánnyal, valamint Marosi Ádám olimpiai bronzérmes, az idén Kairóban második egyéni világbajnoki címét megszerző kiváló versenyzővel" - mondta az MTI-nek Kovács Tamás, a BHSE öttusa szakosztályának igazgatója.

Hozzátette, hogy a Dózsa György út 53. szám alatti telepen 10 és 15 óra között előadások hangzanak el a szakosztály életéről, mely olyan klasszisokat nevelt ki mint Fábián László, Török Ferenc, vagy Balogh Gábor. Az érdeklődők megismerkedhetnek a sportág eszközeivel, kézbe vehetik, kipróbálhatják azokat. A szakosztály utánpótlás-versenyzői laser-run (futásból és lövészetből álló kombinált szám) és vívás bemutatókat is tartanak.

Az ingyenes eseményre a 8 és 11 év közötti korosztály tagjait és szüleiket várják, az érdeklődőknek regisztrálni kell a szakosztály Facebook-oldalán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!