A Csepel SC Alapítvány már tárgyal a klubokkal, felméri a leromlott létesítményeket

Sport, 2020.12.11

Az új tulajdonba került Csepel Sport Club Alapítvány vezetői az egykori sikeregyesület újjáépítése érdekében a jelenleg működő csepeli klubokkal tárgyalnak, illetve a leromlott állagú sporttelep állapotát mérik fel.

"A cél az, hogy az 1912-ben alapított klub újra a régi fényében tündököljön. Jelen pillanatban nem létezik ez az ernyő klub, ugyanis felszámolták a 2000-es évek elején. Néhány utódegyesület tevékenykedik különböző sportágakban, egy részük pedig még a Csepel SC-s ingatlanokat használja" - mondta az MTI-nek pénteken Süle László, a Csepel SC Alapítványt megvásárló Kozma István Magyar Birkózó Alapítvány (KIMBA) kurátora, aki az előbbi alapítvány kuratóriumának lesz az elnöke. Hozzátette, hogy már folyamatban van a sportklub létrehozása. Jelezte, hogy az alapítvány az infrastruktúrával, míg a klub a sportélet szervezésével és sportszakmai kérdésekkel foglalkozik majd.

A csepeli klubokkal kezdett megbeszélések állítása szerint jól haladnak, még két tárgyalás vár rájuk és a visszajelzések bíztatóak. Kiemelte, szeretnék a új Csepel SC-ben tudni ezeket az egyesületeket, nyitottan állnak hozzájuk, kíváncsiak az igényeikre.

"Most az a cél, hogy legyen egy olyan programunk, amely szakemberek bevonásával a sportszakmai fejlesztéseket számba veszi és megtervezi. Ehhez jelenleg felmérjük az infrastruktúrát és a sportolói igényeket" - mondta Süle László, azt is hangsúlyozva, hogy a több mint 70 ezer lakosú Csepelen nagyon komolyak a sport hagyományai, a korábbi klub 20 olimpiai bajnokot adott az országnak, s a kerületben most is hatalmas az igény a sportra, sportolásra.

Az új vezetés nem csupán a versenysportban gondolkodik, hanem a diák- és szabadidősportra is szeretne koncentrálni, de mindenek előtt meg kell teremteni a sportolás feltételeit - hangsúlyozta a sportvezető. Márpedig a Béke téri telep teljesen lepusztult, amint azt a pénteki bejáráson bemutatták.

A területen több épület is használhatatlan, de a stadiont a labdarúgók, és abban a rekortánpályát az atléták jelenleg is igénybe veszik, ahogy a helyi lövészegylet is működik, és a ritmikus gimnasztikázók is ott készülnek. Süle László közölte, hogy nem csupán az ingatlanokkal lesz dolguk, hanem egyéb területeken is normális viszonyokat kell teremteniük. Jelenleg a telepen senkinek nincs használati szerződése, a területet pedig nem védik, bárki bejárhat.

Az ingatlanok felmérése már szintén zajlik, Süle László pedig úgy véli, hamarosan végezhetnek vele.

"A felmérést azt gondolom, egy-két hónapon belül lezárjuk, azt követően a tervezési megbízásokat ki fogjuk adni és egy éven belül lesznek konkrét terveink, ebben biztos vagyok" - jelezte a kurátor, aki elképzelhetőnek tatja, hogy egy épületet hamarosan felújítanak, ezzel javítva a feltételeket a területen.

A Béke téri telep 100 ezer négyzetméteren fekszik, az épületek több tízezer négyzetméteresek. Az alapítvány tulajdonában lévő másik két területen, a Gubacsi-hídnál található evezős, és a Hollandi úti kajak-kenu telepen is lesz munka Süle elmondása szerint, még úgy is, hogy azok lényegesen jobb állapotban vannak.

A teljes projekt tíz évet ölelhet fel, viszont "ha elkezdjük, gyorsan látványos eredményeket érhetünk el" - jegyezte meg Süle László.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!