TV műsor

A görög Szpirosz Kapralosz az Európai Olimpiai Bizottság új elnöke

Sport, 2021.06.10

A Görög Olimpiai Bizottság első emberét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagját, Szpirosz Kapraloszt választották az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) új elnökének az idén 50 esztendős szervezet Athénban zajló tisztújító kongresszusán.

Az ötkarikás közösség európai fórumán - melyet az NOB elnöke, Thomas Bach is köszöntött - Magyarországot Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Vékássy Bálint főtitkár képviseli - adta hírül csütörtökön a MOB honlapja.

A görög sportdiplomata - aki a szervezet kilencedik elnöke - a dán Niels Nygaarddal szemben 34-16-ra nyerte az elnökválasztást. A szlovén Janez Kocijancic helyére lép, aki 2020. június 1-jén hunyt el 78 éves korában; a szervezetet azóta megbízott elnökként Nygaard vezette.

Kapralosz korábban az első két Európa Játékok (Baku 2015 és Minszk 2019) koordinációs bizottságának elnöke volt, és jelentős a szerepe a játékok harmadik kiadásának megszervezésében, amelyet Krakkóban, illetve annak környékén rendeznek 2023-ban.

Az 1955-ös születésű Szpirosz Kapralosz sportolóként tagja volt az 1980-as és 1984-es olimpián részt vett görög vízilabda-válogatottnak. 2009 óta a Görög Olimpiai Bizottság elnöke és 2019-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Magyar sportdiplomáciai vonatkozás, hogy az európai szervezet új alapszabályát egy munkacsoport készítette elő, amit Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke vezetett - írja a MOB.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!