TV műsor

A UVSE női csapata minden meccsét meg akarja nyerni a Magyar Kupában

Sport, 2020.07.20

Az UVSE női és férfi vízilabdacsapata is nagy erőkkel készül a napokon belül rajtoló Magyar Kupára, melyben előbbinek az a célja, hogy minden mérkőzését megnyerje, utóbbi pedig jó mérkőzéseket szeretne játszani.

Korán kezdte a hétfőt a Keszthelyi Rita, Gangl Edina, Parkes Rebecca fémjelezte együttes, melynek tagjai 8 órakor már a vízben voltak és várták, hogy Benczur Márton vezetőedző vezérletével megkezdődjön a munka. A programban a mezőnyjátékosoknak elsősorban úszás szerepelt. A játékosok több mint 75 percen át szelték a vizet, hogy a végén passzokkal és kapura lövésekkel zárják le a délelőtti penzumot.

A tréner az ország egyik legjobb csapatát irányíthatja, mely a koronavírus-járvány miatt korán, márciusban lezárt szezon után megőrizte értékeit, tulajdonképpen senki sem távozott, így a célok is maradtak a hétfőn kezdődő új szezonra: a BENU női Magyar Kupában a lilák minden meccsüket meg akarják nyerni.

"Ha nem ezt mondanám, kapnék a lányoktól" - jegyezte meg a tréninget követően Benczur Márton, aki szerint a szokatlanul hosszúra nyúlt holt idényben "a legjobb helyről", az utánpótlásból szerződtettek játékosokat, akik teljesítményükkel kivívták a jogot, hogy a felnőtteknél bizonyítsanak.

A szakember arról is beszélt, hogy a járvány miatti helyzet nem volt egyszerű, vízilabdázói négy és fél hónapja nem játszottak meccset, ami mindenki számára szokatlan, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a vízilabdázóknak nincs olyan rossz dolguk.

"Nem nyafogunk" - tette hozzá.

A magyar női mezőnyben az erőviszonyok nem változtak, aminek a szakember szerint az olimpia halasztása az oka, a játékosok nem akartak váltani. Az UVSE legnagyobb ellenfele az MK-címvédő Dunaújváros, az élvonalból pedig még az FTC és a BVSC emelkedik ki. A kupa mostani lebonyolítási rendje Benczur szerint valószínűsíti, hogy a négy legjobb csapat jut majd az elődöntőbe, azaz a négy között már nem lesz "könnyű meccs", ennek ellenére a cél a győzelem.

A férfiaknál az UVSE alapvetően más célokért küzd. A fiatal csapat a június közepén elhunyt Benedek Tibor irányításával kifejezetten jól szerepelt az elmúlt időszakban, több meglepetést is okozott. A legendás pólós helyére - az ő kérésére - egykori csapattársa, Vincze Balázs lépett, akinek nehéz örökséget kell tovább vinnie.

Az új vezetőedző az MTI-nek többek között arról beszélt hétfőn, hogy érkezésekor tisztában volt vele, az addigi csapatból akár tíz játékos is eligazolhat, éppen ezért az volt az első dolga, hogy akit lehet, a maradás felé billentsen. Fáradozásai sikerrel jártak, a távozásra esélyesek közül négy pólós a következő szezonban is az UVSE-t erősíti, melléjük, illetve a többi fiatal mellé pedig három vízilabdázót sikerült igazolni.

Vincze Balázs elmondta még, hogy a "Tibor által lerakott alapokat", szellemiséget és szakmaiságot viszi tovább. Szerinte jelenleg nehéz megmondani, melyik helyen végezhet a bajnokságban a csapata. Úgy látja, sok olyan együttes van, mely az UVSE-éhez hasonló filozófiával, a fiatalok előtérbe helyezésével alakítja ki keretét és játékát. A bajnokesélyes és a dobogóért csatázó klubok mögött tíz olyan van, amelyik hasonló erőt képvisel Vincze meglátása szerint, ez utóbbi sorba tartozik az ő csapata is.

A hétvégén kezdődő BENU férfi Magyar Kupában, a kaposvári négyesben szerepel az UVSE. Ott a Szolnok a favorit, amelyik ellen egy jó meccset szeretne látni Vincze Balázs, aki úgy véli, a Kaposvár van csapata szintjén, a BVSC pedig egy kicsit előrébb jár.

A vezetőedző arról is beszélt, hogy a Benedek Tibor halála okozta trauma egyelőre nem múlik, de igyekeznek feldolgozni a történteket. Szavai szerint vannak olyan napok, pillanatok, amikor az emlékek előtörnek és a meccseken is lehetnek majd ilyen időszakok, amikor a játékosokban, vagy éppen benne is felrémlik, hogy nem az áll a medence partján, aki korábban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!