A Videoton legendás csatárát, a hetvenéves Tiber Lászlót köszöntötték Székesfehérváron

Sport, 2019.09.16

A Videoton SC (ma MOL Fehérvár FC) legendás labdarúgóját, a hetvenéves Tiber Lászlót köszöntötte hétfőn Székesfehérváron Cser-Palkovics András polgármester.

A városházán tartott fogadáson Cser-Palkovics András a város közössége nevében emlékplakettet és ajándékot adott át az ünnepeltnek.

A városvezető szerint a futballpályán nyújtott kimagasló teljesítménye, a városhoz való hűsége, valamint az utóbbi években a szociális területen végzett mindennapi munkája is alkalmassá teszi Tiber Lászlót arra, hogy a fiatalok példaképe legyen. Megjegyezte, hogy a klasszis támadó úgy vált minden magyar futballdrukker által elismert labdarúgóvá, hogy jórészt csak vidéki klubokban játszott, ami akkoriban nem sok jót jelentett, hiszen kizárólag valamelyik főváros klub játékosaként lehetett valaki sokszoros válogatott és csak úgy volt esélye a bajnoki címre is.

Tiber László válaszában emlékeztetett arra, hogy 1976-ban a Videoton így is igen közel állt a bajnoki címhez, ám az aranyérmet nem nyerhették meg, mert az utolsó előtti fordulóban az előttük egy ponttal listavezető Ferencváros elleni rangadót - Kutas István MLSZ-elnök utasítására - Müncz György játékvezető elcsalta.

"Az utolsó fordulóban már nem volt esélyünk előzni, hiába nyertünk Szegeden, mert a Fradi megvette a Zalaegerszeg elleni meccsét" - fogalmazott, hozzátéve, Nyilasi Tibor neki őszintén elismerte, abban a két-három évben a Videoton volt a legjobb csapat Magyarországon.

A kétszeres válogatott labdarúgó nagy szívfájdalmának nevezte, hogy nem játszhatott az 1978-as argentínai világbajnokságon, pedig a bő keretben még benne volt, ám Baróti Lajos szövetségi kapitány végül az újpesti Nagy Lászlót vitte ki helyette.

Tiber elmondta, hogy ma is aktív: sérült gyerekeknek tart sportfoglalkozást minden hétfőn az Ezredéves Iskolában, a további három napon pedig a MOL Fehérvár FC óvodás programja keretében 21 intézmény gyerekeinek tart edzést a kollégáival. Emellett a 60 év felettiek bajnokságában a Vidivel két éve bajnokok lettek, de ma is rendszeresen szerepel a bajnoki meccseken.

Tiber László 1949-ben született a Fejér megyei Sárszentmihályon. A Videoton jogelődjében, a VT Vasasban kezdett futballozni, fiatalon játszott a Székesfehérvári MÁV Előre, a Kossuth KFSE és a Budapesti Honvéd csapatában, 1971-ben igazolt vissza a Videotonba. A székesfehérvári klubban 1971 és 1982 között 220 bajnoki találkozón 77 gólt szerzett. Nála többször bajnoki meccsen csak Szabó József (111) és Nikolics Nemanja (87) volt eredményes piros-kék mezben.

1982-ben az NB II-es Siófoki Bányász játékosa lett, amellyel 1984-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Pályafutása végén Ausztriában, alacsonyabb osztályban szerepelt.

Tiber László 1978 és 1979 között kétszer szerepelt a nemzeti együttesben, mind Finnországnak, mind az NDK-nak gólt lőtt. Fia, Tiber Krisztián 1998-ban az NB I gólkirálya lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!