Angol Ligakupa - Szoboszlai gólt lőtt, Liverpool-Newcastle döntő lesz

Sport, 2025.02.07

A címvédő Liverpool lesz a továbbjutását már szerdán bebiztosító Newcastle United ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében.

A Szoboszlai Dominikkal felálló Vörösök csütörtökön este a Tottenham Hotspurt fogadták azt követően, hogy az elődöntő első mérkőzését - egy hónapja, Londonban - a rivális nyerte 1-0-ra.

A visszavágó a bajnokságban éllovas házigazdák totális fölényét hozta, akik a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket, s Cody Gakpo kapáslövésével már az első félidőben kiegyenlítették a párharcot.

Mohamed Szalah a szünet után büntetőből megduplázta a Liverpool előnyét,

a továbbjutást pedig a magyar válogatott csapatkapitánya biztosította be végleg a 75. percben: Mac Allister-Bradley-Szoboszlai volt a labda útja, s utóbbi 12 méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt. A hazai siker Virgil van Dijk fejesgóljával vált fölényessé (4-0).

A Tottenhamnek - amely így 4-1-re vesztette el a párharcot - az egész mérkőzésen nem volt kaput eltaláló lövése.

Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót. A Liverpool eddig tízszer nyerte meg a Ligakupát, amelynek idei döntőjét március 16-án rendezik a londoni Wembley Stadionban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!