Antalyában hangolnak a dzsúdósok a májusi világbajnokságra

Sport, 2023.03.29

A hétvégi, antalyai Grand Slam lesz az utolsó nagy felkészülési verseny a férfi és női cselgáncsválogatott számára a májusi, Dohában sorra kerülő világbajnokság előtt.

Braun Ákos, a női válogatott kapitánya az M1 aktuális csatornának elmondta, a törökországi viadalon Pupp Réka (52 kg), a tavaly U23-as Európa-bajnok Gyertyás Róza (52), továbbá Özbas Szofi (63) és Gercsák Szabina (70) indul, ez nagyjából megfelel a vb-re utazó csapatnak. Kifejtette, Antalyában csaknem vb-szintű mezőny lesz, Pupp és Özbas tavaly döntőt vívott ott, és a maga részéről szeretné, ha ezúttal is érmet szereznének.

"A jelenlegi állás szerint hat súlycsoporban jutnánk ki az olimpiára a férfiakat is beleszámítva, Tokióban 7 magyar volt, most a realitás ismét 6-7 kvóta. Most a nőknél 2-3 kvalifikációban bízom, persze jó lenne, ha lenne több, de ezt nem látom egyelőre" - jelentette ki a világ- és Európa-bajnok Braun, majd rátért a hiányzókra: "Csernoviczki Éva anyai örömök elé néz, Karakas Hedvig pedig októberben versenyzett utoljára. Reméltük, hogy elindul valamelyik viadalon, próbáltuk beédesgetni, egyelőre nem sikerült, de nem adjuk fel a reményt. A keretedzéseken részt vesz, de ő igazából olyan karriert futott be, hogy ha még versenyez, az ajándék, ha nem, akkor is egy nagyon komoly pályát tudhat maga mögött."

Ungvári Miklós, a férfiak szakvezetője úgy vélekedett, vannak jó részeredmények, de elsősorban a dohai világbajnokságra kell koncentrálniuk.

"Az elmúlt hetek, hónapok sajnos megtizedelték a versenyzőinket, de még a mai nap is. Tele vagyunk sérültekkel, most öcsém, Attila az edzésen olyan ütést kapott az orrára, hogy lehet, eltörött neki. Ő biztosan nem utazik velünk Antalyába, és Tóth Krisztián is kiesett az indulók közül a makacs hátsérülése miatt. Remélhetőleg hamarosan munkába áll, most az ő helyére a junior vb-ezüstérmes Sáfrány Péter lép Törökországban" - sorolta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok klasszis.

A kapitány elmondta, Törökországban komoly mezőny lesz sok japánnal, de bízik benne, hogy születik magyar érem. A férfi csapatban Sáfrány (90 kg), Gőz Roland (90), Vég Zsombor (100) és Sipőcz Richárd (+100) kap helyet.

"Ami pedig Párizst illeti, azért dolgozunk nap mint nap, hogy ne kelljen olyan sokat várni éremre, mint Barcelona és London között. Tokióban is összejött egy bronz, és remélem, hogy jövőre legalább egy éremmel jöhetünk haza Párizsból" - tette hozzá Ungvári Miklós.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!