Asztalitenisz olimpiai selejtező - Szudi újabb veresége

Sport, 2021.04.22

Szudi Ádám második csütörtöki mérkőzését is elvesztette a portugáliai Guimaraesben zajló európai asztalitenisz egyéni olimpiai selejtezőn, így a kieséses szakasz első tornáján biztosan nem szerez tokiói kvótát.

A világranglistán 115., 24 éves magyar játékos - azok után, hogy némi szerencsével továbbjutott a csoportjából - este a lengyel Jakub Dyjassal (65.) csapott össze a kieséses táblán, amelyen az első körben is érdekelteknek négy mérkőzést kell nyerniük az indulási jog megszerzéséhez.

Bár Szudi az első két játszmában valamivel jobban játszott, mint délután a dán Tobias Rasmussen ellen, erejéből most is csak arra futotta, hogy némileg megnehezítse a portugáliai torna kiemelési rangsorában nyolcadik Dyjas dolgát, de végül négy szettben alulmaradt.

Ez azt jelenti, hogy már csak a szombaton délután rajtoló második kieséses tornán juthat kvótához, pénteken nem áll asztalhoz.

Eredmények (az európai szövetség honlapja alapján):

kieséses szakasz, első torna, a 16 közé jutásért:
Jakub Dyjas (lengyel)-Szudi Ádám 4-0 (8, 8, 5, 6)

korábban:

E csoport, 3. forduló:
Tobias Rasmussen (dán)-Szudi 4-1 (13, 5, 6, -6, 8)
Andrei Putuntica (moldovai)-Oláh Benedek (finn) 4-3 (9, 10, -7, 5, -8, -8, 10)

szerdán játszották:

1. forduló:
Szudi-Putuntica 4-1 (7, 7, -11, 5, 7)
Oláh-Rasmussen 4-2 (5, 4, -11, -7, 9, 9)

2. forduló:
Szudi-Oláh 4-2 (-11, 4, 7, 6, -3, 6)
Rasmussen-Putuntica 4-3 (-9, 9, -10, 9, 8, -8, 11)

A csoport végeredménye: 1. Rasmussen 2 győzelem, 2. Szudi 2, 3. Putuntica 1, 4. Oláh 1



A férfiak versenyében 36-an indultak Portugáliában, az első szakaszban az első négy kiemelten kívül mindenki asztalhoz állt. A nyolc négyfős csoportból a körmérkőzéseket követően az első kettő jutott tovább a második szakaszba. Ebben az első négy kiemelt és a 16 továbbjutó egy kieséses táblán szerepel, s első körben ennek a két döntőse jut tokiói indulási joghoz (a finálét már nem játsszák le). A második körben a maradék 18 játékos egy újabb kieséses minitornát vív, ezen hárman szerezhetnek kvótát, a két döntős és a harmadik helyért kiírt mérkőzés győztese.

A hölgyek guimaraesi versenye magyar szempontból érdektelen, a válogatott ugyanis már tavaly januárban kiharcolta a részvételt, s a háromfős (plusz egy tartalék) csapatból ketten egyesben is indulhatnak majd a japán fővárosban.

A férfiaknál eddig Majoros Bencének sikerült egyéni kvótát szereznie, s ugyan hivatalos bejelentés még nincs, a Szudi, Pergel Szandra vegyes páros is biztos tokiói indulónak tekinthető.

Az európai egyéni selejtezőn a kvóták szombaton és vasárnap találnak gazdára. A férfiaknál öt indulási jogot osztanak ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!