Átadták a korszerűsített Csata utcai sportcsarnokot

Sport, 2019.11.07

Hivatalosan is átadták a 767,6 millió forintból korszerűsített Csata utcai sportcsarnokot Angyalföldön.

Tóth József, a kerület polgármestere a csütörtöki átadóünnepségen kiemelte: a diákok és a sportolók már a tanév kezdete óta használják az önkormányzat által felújított, 1995-ben épített létesítményt.

"A beruházás tavaly júniusban vette kezdetét, és több ütemben valósult meg. Megújult az épület homlokzata, korszerűsítésre került a tornaterem, az öltözők, a kiszolgáló terek. A gépészeti és az elektromos rendszereket pedig lecseréltük" - nyilatkozta.

Hozzátette: 2015-ben már új tetőszigetelést kapott az épület, 2016-ban pedig megvalósították a csarnokot az iskolával összekötő átjárót, a teljes körű korszerűsítés azonban így is időszerűvé vált.

Tóth József elmondta: a sportcsarnok maximális kihasználtsággal működik, hiszen abban délelőttönként a Csata Utcai Általános Iskola tanulóinak a testnevelésórái folynak. Délutánonként a Csata DSE kosárlabdacsapat edzéseit, hétvégenként a mérkőzéseiket tartják a csarnokban. A többi időszakban külsős bérlők vehetik igénybe a termet.

A polgármester kiemelte: a Csata DSE az ország egyik legjobb és legeredményesebb utánpótlás-nevelő egyesülete a női szakágban. Tursicsné Iván Krisztina, valamint Tursics Sándor vezetésével a 2017-18-as szezonban már felnőttcsapatot is indítottak a másodosztályban, melynek megnyerését követően tavaly nyártól az élvonalban szerepelnek.

Az átadóünnepség következő felvonásaként korosztályos fiatalok tartottak rövid bemutatót a felújított sportparketten, melynek alátámasztására 96 darab, hatméteres cölöpöt fúrtak le, a kiszolgáló terület alá helyezett további 78 cölöp mellett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!