Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét

Sport, 2019.10.09

Ünnepélyes keretek között átadták szerdán a kajak-kenu első magyar olimpiai bajnokairól elnevezett óbudai UTE-létesítmény, a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét.

Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét Elhangzott, hogy ez volt az idén 70 éves szakosztály elmúlt 30 évének legkomolyabb fejlesztése.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár az átadón hangsúlyozta, hogy a kajak-kenu Magyarország egyik legsikeresebb sportága. Beszédében felidézte a két névadó, az 1956-os melbourne-i játékokon a kajakpárosok 10 ezer méteres versenyében győztes Urányi János és Fábián László sikereit és úgy fogalmazott: kitartásuk és elkötelezettségük a mai napig példa lehet mindenki számára.

"A sikereknek részét képezik a körülmények is. Ha világszínvonalon művelünk valamit, akkor joggal várhatjuk el, hogy a feltételek is biztosítottak legyenek. A magyar kormány éppen ezért fektet nagy hangsúlyt a sportlétesítmények fejlesztésére és azok építésére. Így újították fel például a szegedi, Maty-éri versenypályát is, amely idén nagy sikerű kajak-kenu világbajnokságnak adott otthont és ezt a most átadandó budapesti bázist is." - fogalmazott Szabó Tünde.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a jó eredmények és a sikeres világbajnoki rendezés mellett talán még fontosabb, hogy kormány segítségének köszönhetően 2013 óta sorra újulnak meg országszerte a vízitelepek.

"És nemcsak a létesítményeink újulnak meg, hanem a klubokban egyre nagyobb közösségek formálódnak. Ez volt a célunk." - jelentette ki, egyben köszönetet mondott a két önkormányzatnak, Óbudának és Újpestnek az együttműködésért.

Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztályának vezetője - egyben Schmidt Gábor korábbi versenyzője - hivatalosan is megnyitotta a létesítményt, beszédében pedig felidézte, hogy a szakosztály összesen öt olimpiai bajnoki címet gyűjtött az országnak, az augusztusi vb-n pedig tíz sportoló képviselte az egyesületet. Hozzátette, hogy a klub utánpótlását több mint 180 gyermek jelenti, a fejlesztéseket pedig szeretnék tovább folytatni.

A bruttó 180 millió forintos, tíz hónapig tartó beruházás keretében az MKKSZ vagyonkezelésében működő Urányi-Fábián vízitelep új épületrésszel gazdagodott. A forrásokat az anyaegyesület és az MKKSZ közösen teremtette elő. Új emeletet építettek a tanmedence és a konditerem épületének tetejére, ahol egy tornatermet, valamint egy komplett női szárnyat alakítottak ki öltözőkkel és szociális helyiségekkel.

A szerdai ünnepség facsemeték ültetésével zárult, Szabó Tünde Kozák Danutával, az UTE ötszörös olimpiai bajnok kajakosával, Bús Balázs, Óbuda polgármestere Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredzővel, Fábián László özvegyével, az újpesti jegyző, Tahon Róbert pedig az 1992-es olimpia két bajnokával, Dónusz Évával és Mészáros Erikával közösen ültetett el a vízitelep udvarán egy-egy fát.
(MTI)

Galériánk

Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét Átadták a Tímár utcai Urányi-Fábián vízitelep felújított részét
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!