Atlétikai vb - Herczeg György nem jutott döntőbe gerelyhajításban

Sport, 2023.08.25

A 19 éves Herczeg György 76,18 méterrel zárta a férfi gerelyhajítás selejtezőjét, amivel nem jutott döntőbe pénteken a budapesti atlétikai világbajnokságon.

A magasugró Fekete Fédra mellett Herczeg volt a péntek délelőtti program egyetlen magyarja, de amíg előbbi nem volt esélyes a fináléba kerülésre, addig utóbbi az idei év nyolcadik legjobb eredményével érkezett a vb-re, miután júliusban egy ausztriai verseny 84,98 méterrel új országos csúcsot hajított.

A fináléba jutás ugyanakkor nem volt elvárás vele szemben, elsősorban a tapasztalatszerzés lehetett a cél.

Az olimpiai bajnok Németh Miklós tanítványa, aki három hete U20-as Európa-bajnokságot nyert, a B csoportban nem sokkal dél előtt kezdte meg versenyét. A kvalifikációs szintet 83 méterben határozták meg, de az A csoport végeredménye alapján előzetesen azzal lehetett számolni, hogy 80 méter körüli dobással már be lehet jutni a fináléban.

A fiatal dobó 72,31 méterrel kezdett, majd a másodikra 76,18-ra javított. Az utolsó kísérleténél a közönség óriási biztatásban részesítette, de dobása nem sikerült, le sem mérette, s végül a 23. helyen zárt.

"Nem úgy sikerült a verseny, ahogy szerettem volna" - kezdte értékelését az MTI-nek Herczeg György. - "Szép lassan jöttem fel, de sajnos az utolsóra kicsit elveszítettem a magabiztosságomat és kizökkentem az egyensúlyi helyzetemből, ezért nem sikerült a harmadik dobás."

Hozzátette, hogy elsőre mindenképpen nagyobbat szeretett volna dobni és a bemelegítő dobásai alapján azt várta, hogy már elsőre 75 méter felé jut.

"A vb-szereplésre az edzőm már év elején gondolt, bennem viszont csak a nyári szezon közben merült fel. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehettem és köszönöm a szabadkártya lehetőségét, mert ranglistáról éppen, egy hellyel lemaradtam volna" - jegyezte meg a tehetség, aki azt is elmondta, hogy mostanra a sűrű szezon miatt érez fáradtságot magán, s azt még meg kell beszélnie edzőivel, hogy az évet miként folytassa.

A selejtező ezúttal nem csupán a tapasztalatlan magyar dobónak jelentette a végállomást, ugyanis a legutóbbi két vb-n győztes granadai Anderson Peters és a 2015-ös világbajnok kenyai Julius Yego sem jutott döntőbe, amibe a 12., utolsó helyen a moldovai Andrian Mardare került be 79,78 méterrel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!