Atlétikai vb - Új intézkedések a koccanásos baleset után

Sport, 2023.08.25

Tovább szigorították a Nemzeti Atlétikai Központ területére vonatkozó közlekedési szabályokat a szervezők a budapesti atlétikai világbajnokságon történt csütörtöki koccanásos baleset után.

"Szigorú szabályok vonatkoznak a közlekedésre a Nemzeti Atlétikai Központ területén. A versenyzőket 26 elektromos autó szállítja, amelyek több ezer kilométert tettek már meg a világbajnokság kezdete óta. A koccanásban érintett jármű sofőrjét két nap pihenőre küldték, a közlekedési szabályokat pedig tovább szigorította a szervezőbizottság" - áll a szervezők közleményében, amelyben jelezték, az eddigi 19 km/órás sebességhatárt 15-re csökkentették, az útvonalakon pedig fizikai elválasztást építenek ki a sávok közé. A kereszteződésekben péntek hajnaltól forgalomirányítók segítenek.

A koccanásos baleset csütörtök este történt. Az egyik elektromos kiskocsin versenyzők utaztak, akik ezután mindannyian rajthoz álltak. Egy sportolót az egészségügyi stáb megvizsgált, majd ő is részt vett a 200 méter elődöntőjének utolsó futamában. A másik járműben utazó egyik segítő horzsolásos sérülést szenvedett. A szervezőbizottság sajnálatát fejezte ki az eset miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!