Ausztrál Nagydíj - Leclerc volt az első, Piastri a második szabadedzés legjobbja

Sport, 2026.03.06

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén, majd a második gyakorláson a hazai közönség előtt szereplő Oscar Piastri, a McLaren pilótája érte el a legjobb kört.

A korábbi tréningen az olasz istálló nyújtott biztató teljesítményt, Leclerc mögött ugyanis csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt a második helyen. Mögötte a négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen végzett a harmadik pozícióban a Red Bull-lal.

A második edzésen a hazai közönség nagy örömére Piastri érte el a legjobb köridőt, őt a vb-címre is esélyesnek tartott Mercedes-pilóták követték Andrea Kimi Antonelli, George Russell sorrendben. A Ferrarik ezúttal a negyedik és ötödik helyre értek oda, Hamilton valamivel több mint két tizedmásodperccel volt gyorsabb Leclerc-nél. Verstappen hatodikként fejezte be a gyakorlást.

Néhány kisebb problémától eltekintve a mezőny gond nélkül teljesítette a tréningeket, ugyanakkor többen is elhagyták a pályát, így Verstappen, Hamilton és Russell is járt a füvön, valamint a kavicságyban.

A komoly konstrukciós problémákkal küzdő Aston Martin a várakozásoknak megfelelően keveset tudott körözni, s Fernando Alonso, valamint Lance Stroll is a mezőny hátsó felében végzett.

A vb-címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője az első edzésen csupán hét kört tett meg és a 19. lett, a másodikon viszont már a hetedik időt futotta meg.

A program szombaton - magyar idő szerint - 2. 30 órakor a harmadik szabadedzéssel folytatódik, majd 6 órakor rajtol az időmérő edzés. Az 58 körös futamot vasárnap 5 órától rendezik Melbourne-ben.

Eredmények (a formula1.com alapján):

------------------------------------

1. szabadedzés (az élcsoport):

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:20. 267 perc

2. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:20. 736

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20. 789

4. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 1:21. 087

5. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 1:21. 313

6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:21. 342

2. szabadedzés (az élcsoport):

1. Piastri 1:19. 729 perc

2. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:19. 943

3. George Russell (brit, Mercedes) 1:20. 049

4. Hamilton 1:20. 050

5. Leclerc 1:20. 291

6. Verstappen 1:20. 366

A további program:

------------------

szombat:

3. szabadedzés 2. 30

időmérő edzés 6. 00

vasárnap:

futam 5. 00
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!