Az Adolf, Fejes kenus duó továbbra is hibátlan kajak-kenu edzésversenyen

Sport, 2020.06.23

Adolf Balázs és Fejes Dániel duója mindkét kenu kettes 1000 méteres futamot megnyerte kedden Szolnokon, a kajak-kenusok edzésverseny-sorozatának újabb állomásán.

A fiatal páros, amelynek a hagyományostól eltérően mindkét tagja a jobb oldalon evez, a négy héttel ezelőtti első körben sem talált legyőzőre.

"Hiszünk a munkában, ennek köszönhetjük, hogy itt tartunk Balázzsal" - mondta Fejes Dániel. "Négy hete és ma is az első futam volt a nehezebb, a másodikban azonban kijött, amit tudunk. Nem jelent hátrányt nekünk, hogy egy oldalon evezünk, szerintem ezt bebizonyítottuk, ha van tempó, akkor beáll a hajó, és nem kell többet kormányozni, mint egy klasszikus párost."

A férfi kajakpárosok hasonló távú versenyében egy-egy győzelmet aratott a Kammerer Zoltán, Varga Ádám egység és a Koleszár Mátyás, Erdőssy Csaba kettős.

"Az első szembeszeles futamban nem mertünk nagy utazót vállalni, a másodikban viszont nem akartuk a végére hagyni a döntést, és már jöttünk az elején" - idézte Koleszárt a szövetség honlapja. A sportoló hozzátette: lát még fejlődési lehetőséget az egységben, így szívesen folytatná a közös munkát Erdőssy Csabával.

"Szinte az összes eddigi futam szoros volt, nehéz megmondani, hogy sok erős párosunk van vagy egy sincs, amelyik igazán jó" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán. "Annak örülök, hogy Varga Ádámmal mi tudtunk előrébb lépni az elmúlt egy hónapban, a két eddigi tesztverseny négy futamából háromszor lettünk másodikak, viszont a legfölényesebb győzelmet mi arattuk a mai első pályán."

A férfi 1000 méteres párosok utolsó idei tesztversenye négy hét múlva lesz Szolnokon, jövő kedden a férfi 500 méteres négyeseket, 1000 méteres kajak és kenu egyeseket, valamint a női C-1 200-as egységeket teszi próbára Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!