TV műsor

Az esélyesek maradtak versenyben az év férfi atlétája címért

Sport, 2020.11.23

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) hétfőn közzé tette azt az ötfősre szűkített listát, melynek tagjai közül kikerül az idei év férfi atlétája.

A WA három hete tíz jelöltet mutatott be, s közülük mostanra öten maradtak versenyben a megtisztelő címért.

A szűkített listából is a svédek rúdugrózsenije, Armand Duplantis és az ugandai hosszútávfutó, Joshua Cheptegei emelkedik ki. Előbbi fedettpályán kétszer döntött világcsúcsot, melyet február óta 6,18 méterrel tart, majd szabadtéren egy centivel megjavította a legendás Szerhij Bubka 6,14 méteres rekordját, összességében pedig 16 viadalon maradt veretlen ebben az évben.

A tavaly mezeifutásban, majd 10 000 méteren is világbajnok Cheptegei a félmaratoni vb-n elért negyedik helye után a pályán szárnyalt, 5000 méteren (12:35.36 perc), és 10 000-en (26:11.00 perc) is világcsúcsot állított fel. Utcán pedig 5 kilométeren (12:51 perc) is rekordot döntött.

Duplantis és Cheptegei mellett a német Johannes Vetter, a norvég Karsten Warholm és az amerikai az amerikai Ryan Crouser szerepel az öt jelölt között. Vetter gerelyhajításban (97,76 méter), míg Warholm 400 méter gáton (46.87 másodperc) érte el minden idők második legjobb eredményét, az amerikai Ryan Crouser pedig súlylökésben (22,91 méter) az örökranglista harmadik helyére lépett fel idén.

A szűkítés nagy meglepetést nem hozott, csupán az idei év egyetlen világbajnokának a kiesése nevezhető kissé váratlannak, mivel az ugandai Jacob Kiplimo nemcsak a félmaratoni vb-n diadalmaskodott, hanem pályán is kiemelkedően teljesített, 3000 méteren ő az idei ranglistavezető és 7:26.64 perces eredményénél 2007 óta senki sem futott jobbat.

A végeredményt a nemzetközi szövetség tanácsának, illetve a nemzetközi atlétika "családjának" szavazatai és a szurkolók voksai alapján hirdetik ki. Előbbié 50, utóbbi kettőé pedig 25-25 százalékban számít be a végelszámolásnál.

A győztes nevét a WA december 5-én, virtuálisan sorra kerülő gáláján jelenti be.

Az év férfi atlétája cím jelöltjei:

-----------------------------------
Joshua Cheptegei (ugandai, utcai futás, 5000 m, 10 000 m), Ryan Crouser (amerikai, súlylökés), Armand Duplantis (svéd, rúdugrás), Johannes Vetter (német, gerelyhajítás), Karsten Warholm (norvég, 400 m gát)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!