A legendás edző szövetségi kapitányként három olimpiára is kivezette a magyar női válogatottat (1972 München, 1976 Montreal, 1980 Moszkva), amellyel fantasztikus eredményeket ért el a világversenyeken.

Amint arra az MRSZ közösségi oldala emlékeztet, Kotsisné már gyerekkorában is nagyon szerette a sportot: a Wekerle-telepen focizott a fiúkkal, kapus volt. Később az édesapja magasugrásra, súlylökésre, úszásra tanította, édesanyja pedig teniszezni küldte, majd jött a kosárlabda, végül pedig a röplabda.

Atlétikusan képzett, fizikailag kitűnően felkészült, rendkívül jó akarati tényezőkkel rendelkező, szívós, a végsőkig küzdő sportembernek tartották, akinek a támadójáték és a horognyitás volt a fő erőssége. Ő volt az első magyar női röplabdázó, akinek a játéka az ötvenes években megütötte a magasabb nemzetközi mércét. 1949 és 1957 között 26 alkalommal játszott a válogatottban.

Edzősködni a Ganz Villanyban kezdett, az utánpótlással foglalkozott. Már a kezdetekben olyan fiatal játékosok kerültek ki a kezei közül, mint Radó Lúcia, vagy Makláry Ilona, akik később az általa vezetett felnőttválogatottnak is erősségei lettek. Közben nemcsak a Testnevelési Főiskolát végezte el, hanem pedagógiából és pszichológiából is diplomát szerzett, szakedző lett, németből és angolból is középfokú nyelvvizsgát tett, é Magyarországon ő írta és védte meg először doktori disszertációját röplabdázásból. A felnőtt női válogatott szövetségi kapitányaként páratlan sikereket ért el a magyar röplabdasportban: a három olimpia mellett két világ- és öt Európa-bajnokságon dirigálta a női nemzeti csapatot.

A mesteredzőt 2010-ben beválasztották az Egyesült Államokban a röplabda-hírességek csarnokába, míg Magyarországon a Prima Primissima-díj mellett a Kiváló Edző Ezüst- és Arany Fokozat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje díjat is megkapta.