TV műsor

Az Ungvári testvérek célja változatlanul a közös olimpiai szereplés

Sport, 2020.05.21

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünet és a tokiói olimpia egyéves halasztása ellenére is a közös szereplés az elsődleges célja a cselgáncsozó Ungvári testvéreknek, Miklósnak és Attilának.

A két sportoló az M1 aktuális csatornának adott csütörtöki interjúban úgy fogalmazott, egyelőre nehéz tervezni, az őszre halasztott versenyeket egyfajta állomásnak fogják fel a Tokió felé vezető úton.

A 66 kilogrammosok között a 2012-es londoni olimpián ezüstérmes Ungvári Miklós azt mondta, számára különösen rossz pillanatban jött a világjárvány, mert nagyon jól haladt a felkészüléssel.

"Tavasszal szerettem volna helyezéseket, érmeket begyűjteni, de ennek a lehetőségét elhalasztották, ugyanakkor fantasztikus lenne, ha sikerülne közvetlenül kvótát szereznem a jövő évi játékokra" - jelentette ki a háromszoros Európa-bajnok ceglédi dzsúdós, aki az első magyar lenne a sportágban, aki öt olimpián is szerepelhet.

"Mindenképpen ott szeretnék lenni Tokióban a testvéremmel és a magyar csapattal együtt, mert azoknak a pillanatoknak, melyeket már négyszer volt szerencsém átélni, még egyszer a részese akarok lenni" - tette hozzá a 39 éves Ungvári Miklós, kitérve arra, hogy a járvány miatt elrendelt kényszerszünetben "elég mostoha körülmények között" tudtak csak edzeni. Jelezte, most már visszatérhetnek a ceglédi dzsúdóklubba, amit azért tart fontosnak, mert úgy véli, nem mindegy, hogy hol, mennyi és milyen minőségű munkát tudnak végezni.

Testvére, a 81 kilogrammosok között kétszeres Eb-bronzérmes Attila - aki jelenleg kvótás helyen áll - kiemelte, hogy nagyon jó érzés visszatérniük a bátyjáról elnevezett ceglédi központba, ahol nyugat-európai körülmények között készülhetnek. Elmondta, az még kérdéses, hogy pontosan hogyan és milyen típusú edzésekkel folytathatják a munkát, ehhez ugyanis még egyeztetniük kell a hazai sportági szövetséggel.

"Van már bőven tapasztalatunk abban, hogy kisebb-nagyobb szünet, vagy pihenő után hogyan kell és hogyan lehet visszatérni, ezért én azt remélem, hogy ez a kéthónapos kiesés nem jelent majd komoly problémát" - nyilatkozta a 31 esztendős cselgáncsozó, aki szerint az elsődleges feladatuk az, hogy minél előbb visszanyerjék a járvány kitörése előtti formájukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!