Bajnokok a bajnokokért - 6,5 millió forint gyűlt össze a jótékonysági aukción

Sport, 2023.03.23

Sikeresen zárult a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága által támogatott Bajnokok a bajnokokért jótékonysági aukció, melynek a WonderFlora & CMT Alapítvány volt a kedvezményezettje: a neves magyar sportolók által felajánlott ereklyékre érkezett licitekből, valamint a nagyvonalú támogatásokból 6,5 félmillió forint gyűlt össze.

Bajnokok a bajnokokért - 6,5 millió forint gyűlt össze a jótékonysági aukción Ezt Schmidt Gábor, az államtitkárság sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára jelentette be csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: a magyar sportolói közösség már számtalanszor bizonyította, hogy képes az összefogásra, főleg, ha az egy jó ügy érdekében történik. A helyettes államtitkár örömmel számolt be arról, hogy mindenki első szóra a kezdeményezés mögé állt.

Amint elhangzott, az aukción több mint három és fél millió forint gyűlt össze a licitálóknak köszönhetően, de voltak olyan szervezetek és civil személyek, akik adományozással kívántak segíteni. Schmidt Gábor külön kiemelte közülük a Magyar Labdarúgó Szövetséget, amely nagyvonalú felajánlást tett az alapítvány részére, így az aukción befolyt összegen túl közel hárommillió forint adomány érkezett a jó ügy támogatására.

Varga Zsuzsanna, a WonderFlora & CMT Alapítvány elnöke azt mondta, nem gondolták volna, hogy ennyien mellé állnak a kezdeményezésnek. Örül neki, hogy az aukció nyomán egyre többen ismerik meg a történetüket és egyre többen nyújtanak nekik segítő kezet. Egyúttal Schmidt Gáborhoz hasonlóan köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a jótékonysági kampányban, többek között a bajnokoknak, a sportszervezeteknek, a szurkolói egyesületeknek és az alapítvány önkénteseinek.

Varga Zsuzsanna ismertette, a befolyt összeg hozzájárul ahhoz, hogy áprilisban Budapesten megrendezzék az I. Nemzetközi Interdiszciplináris Neuromuszkuláris Konferenciát, valamint segítségével rekonstrukciós ortopédiai műtétet végezhetnek el külföldön a világ- és Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett vízilabdázó, Drávucz Rita kislányán, Flórán, akit CMT-vel diagnosztizáltak, és az operációnak köszönhetően önállóan sétálhat majd.

Drávucz Rita betegség miatt nem tudott jelen lenni a Bálna Budapest kulturális központban megrendezett eseményen, de Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakos és Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó személyesen adta át a nyertes licitálóknak az aukcióra felajánlott mezét.
(MTI)

Galériánk

Bajnokok a bajnokokért - 6,5 millió forint gyűlt össze a jótékonysági aukción Bajnokok a bajnokokért - 6,5 millió forint gyűlt össze a jótékonysági aukción Bajnokok a bajnokokért - 6,5 millió forint gyűlt össze a jótékonysági aukción
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!