A február elején az Atalantától szerződtetett Ademola Lookman megszerezte első gólját a BL-ben az Atlético játékosaként. A nigériai válogatott csatár mellett az argentin Julian Álvarez is betalált büntetőből, s úgy tűnt, a spanyol együttes már az első mérkőzésen közel kerülhet a továbbjutáshoz. Fordulás után azonban a belga csapat összekapta magát, egyenlített, de balszerencséjére az ecuadori Joel Ordónez öngóljával a hajrában ismét hátrányba került. Aztán a 89. percben a görög Hrisztosz Colisz megmentette a házigazdát a vereségtől.
A Bodö/Glimt létesítménye az első, Északi sarkkörön elhelyezkedő stadion, amelyben Bajnokok Ligája-mérkőzést rendeztek a kieséses szakaszban. A norvég együttes vezetést is szerzett a –3 Celsius-fokos hidegben, de az Internazionale még az első félidőben egyenlített. A második játékrész közepén aztán a házigazda három perc alatt két gólt is szerzett, és kétgólos előnyből várhatja a milánói visszavágót.
A Leverkusen a cseh Patrik Schick duplájával idegenben került kétgólos előnybe az Olimpiakosszal szemben.
A visszavágókat jövő kedden rendezik.
Eredmények, a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések:
Bodö/Glimt (norvég)–Internazionale (olasz) 3–1 (1–1)
gólszerzők: Fet (20. ), Hauge (61. ), Högh (64. ), illetve Esposito (30. )
Olimpiakosz (görög)–Bayer Leverkusen (német) 0–2 (0–0)
g. : Schick (60. , 63.)
Club Brugge (belga)–Atlético Madrid (spanyol) 3–3 (0–2)
g. : Onyedika (52. ), Tresoldi (60. ), Colisz (89. ), illetve Álvarez (8. – tizenegyesből), Lookman (45+4. ), Ordónez (79. – öngól)
korábban:
Qarabag (azeri)–Newcastle United (angol) 1–6 (0–5)
g. : Csafargulijev (55. ), illetve Gordon (3. , 32., 34. , 45+1. – a másodikat és a negyediket tizenegyesből), Thiaw (8. ), Murphy (72. )
kedden játszották:
AS Monaco FC (francia) – Paris Saint-Germain (francia) 2-3 (2-2)
g. : Balogun (1. , 18.), illetve Doué (29. , 67.), Hakimi (41. )
piros lap: Golovin (48. , Monaco)
Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol) 0-1 (0-0)
g. : Vinícius Júnior (50. )
Borussia Dortmund (német)–Atalanta (olasz) 2-0 (2-0)
g. : Guirassy (3. ), Beier (42. )
Galatasaray (török)–Juventus (olasz) 5–2 (1–2)
g. : Gabriel Sara (15. ), Lang (49. , 75.), Sánchez (60. ), Boey (86. ), illetve Koopmeiners (16. , 32.)
piros lap: Cabal (67. , Juventus)
Az Arsenal, a Bayern München, a Liverpool FC, a Tottenham Hotspur, az FC Barcelona, a Chelsea, a Sporting CP és a Manchester City már tagja a nyolcaddöntő mezőnyének.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!