Az angol bajnoki címvédő Szoboszlai Dominik szabadrúgásgóljával szerzett vezetést az első félidő ráadásában. A magyar válogatott csapatkapitánya a felugró sorfal alatt lőtte el a labdát. A Liverpool már korábban, az első félidő közepén is a kapuba talált Ekitike jóvoltából, de les miatt ez a gól érvénytelen volt. A 72. percben Frimpong az alapvonalról középre adott, és a labda két hazai játékoson is megpattanva került a kapuba, majd a végeredményt Gakpo állította be a ráadásban. A Liverpool a negyedik helyre lépett előre. A keddi eredmények alapján az már a meccs előtt eldőlt, hogy az angol csapat ott lesz a kieséses szakaszban, de az is valószínű, hogy egyből a nyolcaddöntőbe jut majd.
Szoboszlaihoz hasonlóan Kerkez Milos is végigjátszotta a mérkőzést.
A Bayern München 2-0-ra verte az Union Saint-Gilloise csapatát úgy, hogy a 63. perctől emberhátrányban játszott. Ezt követően, a hajrá elején Harry Kane, aki mesterhármast érhetett volna el, büntetőt hibázott, a felső lécre rúgta a labdát. A bajor együttes a csoportkörben vagy ligaszakaszban 2013 decembere óta 38 mérkőzésen nem kapott ki hazai pályán, ráadásul ezeken a találkozókon 36-szor győzött. A müncheniek a 250. BEK/BL-győzelmüket aratták. Ezt a mérföldkövet eddig csak a Real Madridnak (306) sikerült elérnie. A bajor együttes biztos nyolcaddöntős.
A nyolcfordulós alapszakaszból az első nyolc helyezett rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok pedig keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő találkozóira pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A kieséses szakasz sorsolását január 30-án tartják, a döntőt pedig Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án.
Bajnokok Ligája, alapszakasz, 7. forduló:
Olympique Marseille (francia)-Liverpool (angol) 0-3 (0-1)
gól: Szoboszlai (45+1. ), Rulli (72. , öngól), Gakpo (93. )
Bayern München (német) - Union Saint-Gilloise (belga) 2-0 (0-0)
gól: Kane (52. , 55.)
piros lap: Kim (63. , Bayern München)
Slavia Praha (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 2-4 (2-2)
gól: Kusej (10. ), Lewandowski (44. , öngól), illetve Fermín (34. , 42.), Olmo (64. ), Lewandowski (71. )
Chelsea (angol)-Pafosz (ciprusi) 1-0 (0-0)
gól: Caicedo (78. )
Atalanta (olasz)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-3 (1-0)
gól: Scamacca (16. ), Krstovic (88. ), illetve Guruzeta (58. ), Serrano (70. ), Navarro (74. )
Juventus (olasz)-Benfica (portugál) 2-0 (0-0)
gól: Thuram (55. ), McKennie (64. )
Newcastle United (angol)-PSV Eindhoven (holland) 3-0 (2-0)
gól: Wissa (8. ), Gordon (30. ), Barnes (65. )
korábban:
Galatasaray (török)-Atlético Madrid (spanyol) 1-1 (1-1)
gól: Llorente (20. , öngól), illetve Simeone (4. )
Qarabag (azeri)-Eintracht Frankfurt (német) 3-2 (1-1)
gól: Duran (4. , 80.), Mustafazade (94. ), illetve Uzun (10. ), Chaibi (78. , 11-esből)
kedden játszották:
Real Madrid (spanyol)-AS Monaco (francia) 6-1 (2-0)
gól: Mbappé (5. , 26.), Mastantuono (51. ), Kehrer (55. – öngól), Vinícius Junior (63. ), Bellingham (81. ), illetve Teze (72. )
Internazionale (olasz)-Arsenal (angol) 1-3 (1-2)
gól: Sucic (18. ), illetve Gabriel Jesus (10. , 31.), Gyökeres (84. )
Villarreal (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 1-2 (0-0)
gól: Oluwaseyi (49. ), illetve Gloukh (61. ), Edvardsen (90. )
Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német) 2-0 (2-0)
gól: Romero (14. ), Solanke (37. )
kiállítva: D. Svensson (24. – Dortmund)
Sporting Lisboa (portugál) - Paris Saint-Germain (francia) 2-1 (0-0)
gól: Suárez (74. , 91.), illetve Kvarachelia (79. )
Olimpiakosz (görög)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (2-0)
gól: Costinha (2. ), Taremi (45+1. )
FC Köbenhavn (dán)-SSC Napoli (olasz) 1-1 (0-1)
gól: J. Larsson (72. ), illetve McTominay (39. )
kiállítva: Delaney (35. – Köbenhavn)
Bodö/Glimt (norvég)-Manchester City (angol) 3-1 (2-0)
gól: Högh (22. , 24.), Hauge (58. ), illetve Cherki (60. )
kiállítva: Rodri (62. – Manchester City)
Kairat Almati (kazah)-Club Brugge (belga) 1-4 (0-2)
gól: Sadybekov (92. ), illetve Stankovic (32. ), Vanaken (38. ), Vermant (74. ), Mechele (84. )
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!