Bátrak Ligája - A tatabányai Dózsa György Sportiskolai Általános Iskola nyert

Sport, 2019.06.07

Tizennégy csapat küzdelmével és tatabányai sikerrel zárult pénteken a budapesti Sport11 Sport, Szabadidő- és Rendezvényközpontban a Bátrak Ligája-Rákóczi Kupa elnevezésű iskolai vetélkedősorozat.

A Honvédelmi Sportszövetség II. Rákóczi Ferenc fejedelem emléke előtt is tisztelegve szervezte meg az idei sport- és ügyességi versenysorozatot, amely március 1-jén Gyulán rajtolt. Minden állomásról, a hét területi selejtezőről a legjobb magyar és a legjobb határon túli iskola került a döntőbe.

Az idén - a Honvédelmi Sportszövetség jóvoltából, együttműködve a nemzetpolitikai államtitkársággal - nyílt lehetőség arra, hogy külhoni magyar oktatási intézményben tanuló diákokból álló csapatok is megméressék magukat. Az iskoláknak minimum két lány szerepeltetésével nyolcfős csapatot kellett összeállítaniuk.

"Egy fantasztikus sorozat döntőjéhez érkeztünk - hangsúlyozta Simicskó István kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. - A történelmi Magyarországra is kitekintettünk, hiszen a fináléban hét határon túli magyar iskola is képviseli magát."

Kitért rá: a sportszerű küzdelmek, versenyek abban is segítenek, hogy a diákok már fiatal korban fontos tapasztalatokat gyűjtenek, így felkészültebbé váljanak.

"Legalább ennyire fontos, hogy határon innen és határon túl barátságok alakulnak ki. Emellett a versenyzők a sport által fizikai, szellemi és lelki értelemben is megerősödve térnek haza" - fogalmazott Simicskó István.

A fináléban Békéscsaba, Horgos, Mórahalom, Szabadka, Szekszárd, Zenta, Nagyszalonta, Debrecen, Kisvárda, Szatmárnémeti, Felsőzsolca, Buzita, Tatabánya és Bős csapatainak versenyét láthatták a megjelentek. Az első három helyezett - a győztes tatabányai Dózsa György Sportiskolai Általános Iskola, továbbá a zentai Stevan Sremac Általános Iskola és a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola csapata - érem- és kupa-díjazásban részesült, illetve minden induló intézmény értékes sporteszközcsomagot kapott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!