Birkózó Eb - Kiss Balázs és Fritsch Róbert elődöntős

Sport, 2021.04.24

A kötöttfogásúaknál a 97 kilós Kiss Balázs és a 72 kilogrammos kategóriában szereplő Fritsch Róbert is elődöntőbe jutott a varsói birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A minden bizonnyal utolsó világversenyén szőnyegre lépő Kiss a nyolc között kezdett a nemzetközi szövetség (UWW) honlapja szerint, így egyetlen mérkőzést kellett nyernie, hogy éremért birkózhasson. A 2009-ben világbajnok, 38 esztendős versenyző mindent meg is tett a szép búcsúért, ugyanis 4-0-ra verte az azeri Zamir Magomedovot. Ha a 16.45-kor kezdődő délutáni programban a négy között felülmúlja a fehérorosz Mikalai Sztadubot, akkor pályafutása legfényesebb medálját nyeri a kontinensviadalokról, ugyanis eddig háromszor lett harmadik az Eb-ken.

Fritsch Róbertnek sokkal többet kellett küzdenie az elődöntőért: a selejtezőben 4-3-ra győzte le a francia Ibrahim Mahmoud Hamed Hassan Ghanemet, majd nyolcaddöntőben a finn Mikko Petteri Peltokangasnál 5-3-mal bizonyult jobbnak, végül a szerb Aleksandar Maksimovicot 5-1-re múlta felül. Az elődöntőben a georgiai Smagi Bolkvadze vár majd rá.

A másik három magyar első meccsén kikapott: a 67 kilós Krasznai Máté 9-0-s technikai tussal maradt alul a dán Fredrik Holmquist Bjerrehuusszal szemben, a 82 kilós Szabó László a nyolcaddöntőben 3-2-re kapott ki a georgiai Aivengo Rikadzétól, míg a 60 kilós Andrási Jószefet a negyeddöntőben az orosz Szergej Jemelin verte 8-0-s technikai tussal. Utóbbi kettő még reménykedhet, hogy legyőzőjük döntőbe jut, de Krasznai már kiesett.

A 18 órakor kezdődő helyosztókon a világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás a 77 kilogramm döntőjében lesz érdekelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!