Birkózó Eb - Kiss döntős, Fritsch bronzért mérkőzhet, Andrási vigaszágas

Sport, 2021.04.24

Kiss Balázs bejutott a kötöttfogásúak 97 kilós súlycsoportjának döntőjébe a varsói birkózó Európa-bajnokságon. A 72 kilogrammos Fritsch Róbert bronzéremért mérkőzhet vasárnap, a 60 kilós Andrási József pedig vigaszágra került.     

A 2009-ben világbajnok, 38 esztendős Kiss azután, hogy a nyolc között 4-0-ra verte az azeri Zamir Magomedovot, az elődöntőben a fehérorosz Mikalai Sztadubbal csapott össze. Az első három percben ellenfele passzivitása miatt 1-0-s előnybe került, a földön viszont nem tudta megpörgetni Sztadubot. A második szakaszban a fehérorosz hasonló módon egyenlített, aztán ő sem tudta növelni pontjai számát parter helyzetben. Nem sokkal később megint a fehérorosz birkózót küldte le a bíró a szőnyegre, de Kiss szorításból ki tudott jönni, felállt, a magyar oldal azonban challenge-et kért. Lábfogásért utóbb két pont járt a magyar birkózónak, aki ezzel 3-1-re megnyerte az összecsapást.

Ezzel már biztos, hogy kontinensviadalon pályafutása legfényesebb érmét nyeri, mivel eddig háromszor volt harmadik az Eb-ken.

Fritschnek hosszabb útja volt, francia, finn és szerb birkózó legyőzésével jutott el az elődöntőig. Ott Smagi Bolkvadzével csapott össze, és helyt állt a Rióban 66 kilóban olimpiai bronzérmes georgiaival szemben. Szűk másfél perc elteltével az ellenfél a magyar passzívabb birkózása miatt került előnybe, majd parter helyzetben nem tudta megpörgetni Fritschet, de billentésért így is kapott két pontot, ezzel a szünetben 3-0-ra vezetett. A második szakaszban a magyar birkózó egyszer kitolta a szőnyegről Bolkvadzét, így végül 3-1-re kapott ki.

A 60 kilós Andrási József a vigaszágra került, mert az orosz Szergej Jemelin, aki őt a negyeddöntőben legyőzte, fináléba jutott.

Az esti programban a világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás a 77 kilogramm döntőjében lesz érdekelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!