TV műsor

Birkózó Eb - Ligeti Dániel ötödik

Sport, 2021.04.21

A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel ötödik helyen végzett szerdán a varsói birkózó Európa-bajnokságon, mivel a bronzmérkőzésen kikapott ukrán ellenfelétől.

Az Eb-ezüst- és bronzérmes magyar nehézsúlyú kedden negyeddöntős sikerét követően az elődöntőben technikai tussal kikapott az orosz Szergej Kozirjovtól, így szerda este a harmadik helyért léphetett szőnyegre Olekszandr Hocianiviszki ellen, aki 9-7-es vereséget szenvedett a nyolc között az orosz szabadfogású ellen.

Ligeti már háromszor állhatott dobogón karrierje során, a lengyel fővárosban azonban bravúrra lett volna szüksége az újabb éremhez, mivel a már tokiói kvótás ukrán volt a meccs esélyese.

A találkozó elején kevés esemény történt a szőnyegen, a felek meddő állóharcot vívtak egymással, mely során Ligetit ítélték passzívabbnak a bírók, így másfél perc után őt intették, s neki kellett volna 30 másodperc alatt akciót csinálnia. A figyelmeztetés azonban nem változtatott a meccs képén, így pedig az ukrán került 1-0-ás előnybe. Hocianiviszki a folytatásban kicsit növelte a tempót és egy összekapaszkodás után a szőnyeg szélére tolta a szombathelyi sportolót, aki nem tudott elforogni, ezért egy kétségbeesett dobással próbálkozott, ám magára húzta riválisát, így 3-0-ás hátrányban mehetett a pihenőre.

A második menetben Ligeti mindent megpróbált, de nem talált fogást riválisán, a menet közepén ráadásul egy a korábbihoz hasonló összekapaszkodás után sikertelenül próbálta áthúzni ellenfelét, s újra a hátán találta magát (0-5). A meccs ekkor eldőlt, Ligeti Dániel ugyanis később sem tudta megingatni a nagyon stabilan védekező Hocianiviszkit, aki összességében magabiztosan szerezte meg a bronzérmet, Ligetinek pedig meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

Csütörtökön a magyar színeket Galambos Ramóna (57 kg) és Sastin Marianna (62 kg) képviseli majd az Eb-n, miután a szerdán első meccsét egyaránt elveszítő Dénes Mercédesz (55 kg) és Németh Zsanett (76 kg) egyaránt kiesett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!