Birkózó Eb - Lőrincz Tamás elődöntős, Torba kikapott a negyeddöntőben

Sport, 2021.04.23

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában Lőrincz Tamás elődöntőbe jutott, a 63 kg-os Torba Erik ugyanakkor kikapott a negyeddöntőben a Varsóban zajló birkózó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Torba a francia Yasin Ozay sima legyőzése után a lett Aleksandrs Jurkjans ellen lépett szőnyegre, és a negyeddöntő első percét követően a riválist látta aktívabbnak a bíró, így Torbát megintették. A Honvéd versenyzője gyorsan kivédekezte a parterhelyzetet, de két perc elteltével riválisa egy szép dobással újabb négy pontot szerzett (0-5). Torba egy kitolással szépített, de ellenfele egy sikeres challenge után megítélt akcióval elhúzott, mielőtt megintették (2-7). Torba ekkor remekül használta ki, hogy ellenfelét hasra fektették és két gyors pörgetéssel felzárkózott (6-7).

A szünet után ismét Jurjkjans akciózott sikeresen, előbb egyensúlya kibillentése után magyar riválisa mögé került, majd megpörgette (6-11), de Torba két perccel a vége előtt egy újabb dobással megint szépített (10-11). A hajrában a magyar versenyző mindent megtett a fordításért, de lett ellenfele remekül védekezett és megőrizte egypontos előnyét az eseménydús mérkőzés végéig.

A világbajnok Lőrincz Tamás - aki ezt megelőzően a román Ilie Cojocari, majd a horvát Antonio Kamenjasevic felett diadalmaskodott - a negyeddöntőben a fehérorosz Csimur Bergyiuval találkozott, és fél perc után egy villámgyors mozdulatsorral kitessékelte riválisát a küzdőtérről (2-0). Lőrincz a folytatásban is aktív maradt, Bergyiu intése után megpörgette földön fekvő ellenfelét, így a szünetben magabiztosan vezetett (5-0).

A második menetben is támadásban maradt az olimpiai ezüstérmes magyar birkózó, aki újabb 40 másodperc elteltével egy négypontos akcióval - mögékerüléssel, majd kitolással - lezárta az összecsapást.

A pénteki versenynap esti programjában a női 62 kilogrammos kategóriában Sastin Marianna az ukrán Irina Koliagyenkóval vívja majd a finálét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!