Birkózó Eb - Váncza István ötödik lett

Sport, 2020.02.12

Váncza István kiegyenlített, látványos akciókat hozó küzdelemben kikapott a bronzmérkőzésen, így az ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában, a római birkózó Európa-bajnokságon.

A világversenyen most debütáló Váncza jól birkózott az Eb-n, kedden az azeri Islambek Dadovot és a lengyel Roman Pacurkowskit is legyőzte, majd a negyeddöntőben nem bírt az orosz Nazir Abdulajevvvel. Utóbbi elődöntős sikerével a magyar birkózó a vigaszágon kapott újabb esélyt, amivel szerdán élni tudott, a bolgár Dejvid Dimitrovot technikai tussal verte, így este bronzért mérkőzhetett Karen Aszlanyannal.

Aktívan kezdett az örmény ellen, akit megintettek, majd Váncza egy dobásra két pontot kapott (3-0). Az első szakaszban már nem változott az eredmény, a második elején viszont a magyar birkózót intették, Aszlanyan pedig kiemelte, azután pedig eldobta őt, amiért négy pontot kapott (3-5). A nagy értékű akció miatt különösen nehéz helyzetbe került a magyar, mert az egyenlítés nem ért volna számára sikert. Emiatt nagyon ment előre, egy gyors akcióját azonban ellenfele megkontrázta (3-7). Egyre fogyott az idő, már csak kilenc másodperc volt hátra, amikor az FTC junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmese két pontért levitte Aszlanyant (5-7), utána viszont már nem volt esélye értékelhető akciót végrehajtani. Aszlanyan pályafutása harmadik Eb-bronzát nyerte.

A kötöttfogású szakág Váncza ötödik helye mellett három éremmel fejezte be szereplését. Kedden Lévai Zoltán (77 kg) és Lőrincz Viktor (87 kg) második, Torba Erik (63 kg) pedig harmadik lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!