TV műsor

Birkózó-vb - Dénes Mercédesz kikapott a kétszeres világbajnoktól

Sport, 2019.09.17

Dénes Mercédesz második mérkőzésén nem tudott bravúrt bemutatni és kikapott a kétszeres vb-győztes fehérorosz riválisától a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

Az érdiek versenyzője a selejtezőben remek teljesítménnyel verte a dél-koreai Kim Hjung Dzsót, s a nők - olimpiai műsorán is szereplő - 53 kilogrammos kategóriájának elitjébe tartozó fehérorosz Vanesza Kaladzinszkaja ellen is jó teljesítményt nyújtott a nyolcadöntőben, ám ez kevésnek bizonyult.

A mérkőzés elején egyik fél sem kockáztatott, leginkább méregették egymást, s igyekeztek kerülni a kockázatos szituációkat. A meddő állóharcban a bírák Dénest látták passzívabbnak ezért másfél percen belül kétszer is fegyelmeztették, a második után pedig a magyarnak fél perce volt akciót csinálni. Ez nem jött össze, így a fehérorosz került 1-0-ás előnybe, a pihenőre mégsem ő vonulhatott le jobb helyzetben. Ugyanis alig tíz másodperccel az első menet vége előtt, Dénes remekül kontrázott meg egy támadást, csípődobással letekerte riválisát, aki éppen átbillent, majd visszatámadott és mögé ment. A bírók a magyar akcióját nem adták meg először, így a visszatámadást sem, ám Ritter Árpád kapitány videózást kért, mely alapján egyértelmű volt a billentés. Ezek után a magyar kettő, ellenfele pedig egy pontot kapott, a 2-2 pedig a nagyobb értékű akció miatt Dénes Mercédesznek volt kedvező.

A magyar vezetés nem tartott sokáig, mert a második szakasz elején a fehérorosz birkózó fejlefogás után négy pontért eldobta 25 éves riválisát, aki a folytatásban mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Kaladzinszkaja nagyon stabilan védekezett, nem adott lehetőséget ellenfelének.

"Jól helytálltam, ennek örülök, persze egy vesztes meccs után nem lehetek elégedett" - kezdte értékelését az MTI-nek Dénes Mercédesz, aki még a vigaszági folytatásban reménykedhet, amihez a fehérorosznak döntőbe kell jutnia. - "Egy akció döntött most. Az első menetben tudtam, hogy mit akar csinálni, s bele tudtam kontrázni. A másodikban sajnos olyan jól befogta a fejem, hogy nem volt esélyem kijönni belőle, vagy belefogni, annyi választásom volt, hogy a hátamra esem, vagy eltörik valamim. Utána állásból nem adott helyet, nem tudtam megmozgatni, sajnálom."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!