Birkózó-vb - Lévai Tamás ötödik

Sport, 2021.10.08

Lévai Tamás az ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában, mivel elveszítette bronzmérkőzését az oslói birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

A BHSE 22 éves tehetsége első felnőtt vb-jén a csütörtöki előcsatározások során nagyszerű győzelmekkel menetelt a négy közé, ahol nem bírt a kétszeres olimpiai bajnok orosz Roman Vlaszovval.

A pénteki helyosztón az iráni Mohammadali Abdolhamid Geraej volt az ellenfele, akit Lőrincz Tamás a tokiói diadalmenete során az elődöntőben óriási nehézségek árán, 7-6-ra győzött le. Az oslói bronzmeccsen az iráni bizonyította, hogy kiemelkedő tudású birkózó, 80 másodperc meddő állóharc után ugyanis a magyar intését (0-1) követően parterhelyzetből gyönyörűen emelt és nagy ívű dobást mutatott be (0-5), majd megismételte ugyanazt az akciót (0-9), így gyorsan lezárta a találkozót: 9-0-s technikai tussal győzött.

Lévai Tamás első felnőtt világversenyén zárt az előkelő ötödik helyen úgy, hogy többek között a 2017-es vb-győztes szerbiai magyar Nemes Viktort is legyőzte.

A program későbbi részében Szabó László a 82 kilósok egyik bronzmérkőzésén lesz érdekelt, egy másik iráni kötöttfogású, Pejman Szoltanmorad Postam ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!