Birkózó-vb - Lévai Tamás villámgyorsan nyert, Szőke Alex villámgyorsan veszített

Sport, 2022.09.11

Lévai Tamás alig fél perc alatt megnyerte negyeddöntőjét, és ezzel bejutott a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe, ugyanez nem sikerült a 97 kg-ban szereplő Szőke Alexnek, aki technikai tussal veszített a nyolc között a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Az idei budapesti Európa-bajnokságon bronzérmes, U23-as világbajnok Lévai Tamás vasárnapi első meccsét technikai tussal, a másodikat 7-0-val nyerte, a nyolc között viszont nem lehetett hasonlóan sima diadalra gondolni, mivel az Eb-ezüst- és vb-bronzérmes német Roland Schwarzcal kellett összecsapnia, aki a tavalyi világbajnokságon 77 kilóban lett harmadik, míg a BHSE birkózója szintén 77 kg-ban az ötödik helyen végzett ugyanott.

Az esélyek így kiélezett küzdelmet ígértek, amiből semmi nem lett, ugyanis alig kezdődött el a csata, Lévai állásból össze tudta fogni ellenfelét, majd rogyasztásból a hátára vágta, a saját szempontjából olyan szerencsésen, hogy Schwarz tusveszélyes helyzetben ragadt, amelyből - hiába hidalt másodpercekig - nem tudott kimenekülni.

"Ritkán adódik ilyen lehetőség, de olyan voltam, mint a vércse, és lecsaptam rá" - viccelődött meccse után Lévai Tamás, aki a 16.45-kor kezdődő elődöntős programban az üzbég Jalgazbaj Berdimuratovval csap össze.

Lévai negyeddöntője előtt közvetlenül rendezték az olimpiai ötödik, tavaly vb-ezüstöt nyert Szőke Alex mérkőzését, amely honfitársa meccséhez hasonlóan váratlanul alakult, azzal a különbséggel, hogy ennek a magyar tábor nem tudott örülni. A decemberi vállműtéte után első világversenyén szereplő 22 éves klasszis kissé talán tompán kezdte a meccset, azeri riválisa, az eddig komoly eredménnyel nem rendelkező Arif Niftullayev pedig néhány másodperccel a rajt után gyors derékra támadással levitte és megpörgette (0-4). A sokkoló kezdés után úgy tűnt, Szőke Alexnak van válasza, karberántásból mögé ment (2-4), pörgetni viszont nem tudott, majd miután felálltak, Niftullayev szinte azonnal újabb derékra támadással mögé került és kétszer is pörgetett, így alig egy perc alatt 10-2-es technikai tussal győzött.

Az ESMTK-KIMBA kötöttfogásúja még abban bízhat, hogy az azeri döntőbe jut és vigaszágra segíti őt.

Az elődöntős programban így Lévai Tamás képviseli a magyar színeket, majd a 18 órakor induló helyosztók során előbb Lévai Zoltán (77 kg) a kirgiz Akzsol Mahmudov ellen a döntőben lép szőnyegre, majd a 87 kilogramm első bronzmérkőzésén Losonczi Dávid a svéd Alex Kessidisszel mérkőzik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!