Birkózó-vb - Lévai tusgyőzelemmel a nyolc között, Fritsch és Szabó kikapott

Sport, 2021.10.07

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Tamás nagyszerű teljesítménnyel bejutott a negyeddöntőbe, a 72 kilogrammban érdekelt Fritsch Róbert és a 82 kilós Szabó László viszont kikapott a 16 között az oslói birkózó-világbajnokságon.

A magyar nyolcaddöntők sorát az első meccsén nehéz győzelmet aratott Lévai Tamás nyitotta, aki a horvát Antonio Kamenjasevicet követően az indiai Sajan Sajannal találkozott.

A mérkőzés némileg kitűnt a fogásnem meccseinek sorából, ugyanis a szokásos egy-másfél perces meddő állóharc helyett fél perc után már parázs akciót produkáltak a felek. Sajan szépen kivette riválisa bal karját, amiből dobni próbált, de nem tartotta elég szorosan, így Lévai nem csupán lejött a kísérletről, de villámgyorsan ellenfele fejéhez tudott ugrani, és átforgatta őt (2-0).

A folytatásban is Lévai maradt aktívabb, így alig fél perccel a menet vége előtt intették az indiait (3-0), s mint később kiderült, ez megpecsételte a sorsát. A 22 éves magyar tehetség ugyanis bemutatta ugyanazt az emelést, amit a horvát ellen csinált a selejtezőben, onnan pedig ugyanúgy a hátára vágta Sajant (7-0), a különbség csupán annyi volt a két akció között, hogy most a tusveszélyből nem engedte ki az ellenfelet.

Lévait az idei Európa-bajnokság bronzérmese, Fritsch Róbert követte, akitől bemutatkozó mérkőzésén győzelmet lehetett várni a finn Mikko Petteri Peltokangas ellen, ám a meccs nem a magyar remények szerint alakult. A csepeliek versenyzője nem kezdett rosszul, aktívabb volt az első másfél percben, riválisa intését (1-0) azonban lentről nem tudta kihasználni, viszont így is előnnyel vonulhatott a pihenőre. A második menet eleje aztán gyengén sikerült Fritsch-nek, a finn gyorsan kiléptette (1-1), majd meg is intették (1-2), parterhelyzetből pedig pörgetni (1-4) is tudta riválisa. A komolyabb hátrány után aztán magára talált, óriási erőket mozgósított, és állásban fejlefogásból billentett, amivel 4-3-ra felzárkózott, az utolsó percet viszont ki tudta védekezni a finn, ami a győzelmet jelentette számára.

Szabó László selejtezős sikere után a török Burhan Akbudakkal már nem bírt el. Az első három perc feléig meddő állóbirkózás folyt a szőnyegen, majd az UTE vb- és Eb-bronzérmesét intették (0-1), aki lentről jól védekezett, de a török kihasználta, hogy nagyon sokáig hagyták próbálkozni, és fordított emelésből szép akciókat mutatott be, végül pedig tusolta a magyart.

Lévai Tamás az elődöntőért a szerb színekben versenyző, 2017-es világbajnok Viktor Nemessel csap majd össze, Fritsch és Szabó pedig már csak abban bízhat, hogy legyőzőik fináléba jutnak, s ezzel vigaszágra segítik őket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!