Birkózó világkupa - Tartalékos, mégis erős magyar csapat szerepel Belgrádban

Sport, 2020.12.03

Több komoly hiányzója is lesz a magyar birkózó-válogatottnak a belgrádi egyéni világkupa-versenyen, ennek ellenére több éremesélyes sportoló is indul a szerb fővárosban.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a december 12. és 20. között sorra kerülő viadalon a négy magyar olimpiai kvótás közül három, a 2013-as világbajnok Sastin Marianna, illetve a vb-címvédő Lőrincz Tamás és öccse, a tavalyi vb-n ezüstérmes Lőrincz Viktor különböző okokból nem lép szőnyegre, ahogy az U23-as Európa-bajnok Galambos Ramóna, a 2009-ben világbajnok Kiss Balázs és a válogatottból felfüggesztett, vb-bronzérmes Veréb István sem.

A hiányzók névsora komoly, viszont így is minden szakágban szőnyegre lép olyan sportoló, akitől jó eredmény várható. Szabadfogásban a tokiói induló Muszukajev Iszmail és a többszörös Eb-érmes Ligeti Dániel tartozik közéjük, kötöttfogásban pedig a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint, vagy az Eb-második Lévai Zoltán. A nőknél az Európa-bajnok Barka Emese, valamint az Eb-ezüstérmes Németh Zsanett szerepel az utazók listáján.

"A pandémia miatt rendkívül nehezen volt tervezhető az idei év, ez komoly kihívások elé állította a szövetségi kapitányokat, edzőket, a szövetség vezetőit és természetesen a versenyzőket is" - idézte a szövetség közleménye Bácsi Péter szakmai igazgatót. - "Sajnos a koronavírus-járvány a mi sportágunkat sem kerülte el, az utazó csapatok összeállítását nagyban befolyásolta ez a tényező is. Az előzetesen tervezett válogatottból többen is lebetegedtek, ezért nem lehetnek ott Belgrádban. Mindemellett figyelembe kellett venni az egyéni, hosszú távú célokat is, hiszen a versenyzők más-más céllal vágnak neki a jövő évnek."

Bácsi azt is elmondta, hogy a jövő év eleje sűrűnek ígérkezik, januárban nemzetközi versenyek, februárban Európa-bajnokság, márciusban pedig a budapesti európai kvalifikációs verseny szerepel a versenynaptárban. A felkészülési tervek összeállítását tovább nehezíti, hogy a világkupa időpontja egybeesik a téli alapozó időszak kezdetével. Az induló versenyzők helyzetét viszont némiképp könnyíti, hogy két kiló súlyengedmény van a versenyen.

Belgrád eredetileg világbajnokságnak adott volna otthont, ám novemberben egyéni világkupára módosította a tornát a világszövetség.

A magyar csapat:

----------------

nők:
Barka Emese (57 kg), Szél Anna (62), Németh Zsanett (76)

kötöttfogás:
Kecskeméti Krisztián (60 kg), Torba Erik (63), Váncza István (67), Korpási Bálint (72), Lévai Zoltán (77), Lévai Tamás (82), Takács István (87), Szőke Alex (97)

szabadfogás:
Halidov Gamzatgadzsi (57 kg), Wilhelm Richárd (61), Muszukajev Iszmail (65), Antal Dániel (70), Kuramagomedov Murad (74), Vida Csaba (79), Ligeti Dániel (125)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!