Bolgár-magyar - Csoboth először a kezdőben

Sport, 2023.11.16

Csoboth Kevin pályafutása során először kapott helyet kezdőként a magyar labdarúgó-válogatottban, amely közép-európai idő szerint 18 órától Bulgária vendége lesz Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Marco Rossi szövetségi kapitány - ahogy a sorozat eddigi összes találkozóján - a kapuban az éppen 33. születésnapját ünneplő Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, előtte pedig Willi Orbán és Fiola Attila sérülése miatt Botka Endre szerepel Lang Ádám és Szalai Attila mellett.

A középpályán Nagy Ádámnak és Styles Callumnak kell megszűrnie az ellenfél akcióit, míg a széleken Kerkez Milos és Nego Loic szerepel majd. A támadó trióban Varga Barnabás hiányában Ádám Martin lesz az ék, míg őt a csapatkapitány Szoboszlai Dominik mellett a nemzeti együttesben először kezdő Csoboth Kevin segíti. Az újpesti támadó hetedszer öltheti magára a címeres mezt, de most először kezdőként.

Zárt kapus mérkőzés ellenére a rendőrség hatalmas létszámban vonult fel, még vízágyú is bevetésre készen állt, a Vaszil Levszki Nemzeti Stadiont pedig hermetikusan elzárta a bolgár szurkolók bejelentett tüntetése miatt, amelyhez néhány magyar drukker is csatlakozott.

A lengyel Daniel Stefanski sípjelére kezdődik majd a bolgár-magyar mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A csoportjában veretlenül éllovas nemzeti együttes már döntetlennel is bebiztosítja Eb-részvételét, míg győzelemmel biztosan csoportelsőként zár.


A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata:
Dibusz - Botka, Lang, Szalai A. - Nego, Nagy Á., Styles, Kerkez - Csoboth, Szoboszlai - Ádám
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!