Budapesti kard vk - Olimpiai résztvevő a magyar női csapat

Sport, 2021.03.14

A magyar női kardválogatott hetedik lett a budapesti világkupaversenyen, az ukránok pedig nyolcadikként zártak, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat indulhat a tokiói olimpián.

A magyarok a 32-es táblán India ellen kezdtek és a reggeli összecsapás éppen megfelelő volt ahhoz, hogy a szombaton egyéniben győztes Márton Anna és bronzérmes Pusztai Liza, valamint Katona Renáta ráhangolódjon a következő feladatokra. Mindjárt a németek ellen szükség is volt minden koncentrációra, mert az összecsapás sokáig nem úgy alakult, ahogy a magyarok szerették volna. Pusztai és Katona elvesztette első asszóját, majd Márton fordított (15-14). Újabb vereség, majd megint egy fordítás következett, ezúttal Pusztai jóvoltából, de ekkor meg Márton nem találta igazán a ritmust, így hat pár után 27-30 volt az állás. A folytatásban Katona egy tussal kikapott Larissa Eiflertől, azután viszont jött az igazi fordulat: Márton 9-3-ra verte Julika Funkét, végül pedig Pusztai 5-2-re Anna Limbachot.

Közben az ukránok, akiket az olimpiai kijutásért mindenképpen maga mögött kellett tartania a kvalifikációs rangsorban a magyar csapatnak, első pástra lépésük alkalmával magabiztosan legyőzték a spanyolokat.

A negyeddöntőben a hazai együttes 45-39-re kikapott az olaszoktól, mégis örülhetett, mert a másik páston az ukránok vereséget szenvedtek a dél-koreaiaktól. Az olimpiai részvétel kiharcolásához a legjobb nyolc közé kerülés esetén az kellett, hogy az ukránok ne nyerjék meg a mostani, utolsó kvalifikációs világkupát.

A csapatversenyek olimpiai mezőnye a nemzetközi szövetség ranglistája alapján alakul ki. Az első négy helyezett automatikus résztvevő, továbbá minden zónából (Európa, Ázsia-Óceánia, Amerika, Afrika) még egy-egy - az 5-16. helyezettek közül a sorban következő legjobb - válogatott szerez jogot az indulásra. Ezért a zónahelyért volt versenyben a magyar és az ukrán csapat.

A magyaroknak az olaszok elleni összecsapás közepén volt egy hullámvölgyük, akkor egy asszót döntetlenre hoztak, majd hármat elveszítettek, innen pedig már nem tudtak fordítani, de így sem lehettek elégedetlenek az ukránok eredményének ismeretében.

A folytatásban aztán előbb kikaptak a japánoktól, majd éppen az ukránokkal kerültek szembe, akiket legyőztek, így végül hetedikek lettek. Utóbbi két összecsapáson szerephez jutott Battai Sugár Katinka is.

"Nagyon örülünk, hogy megszületett az az eredmény, amivel kijutottunk az olimpiára - mondta az MTI-nek Gárdos Gábor, a női kardozók kapitánya. - A versenyen érződött, hogy azok a csapatok, amelyeknek szükségük volt a jó eredményre, feszültebbek voltak, míg azok, amelyeknek már megvolt az olimpiai kvótájuk, illetve nem volt esélyük, felszabadultabban vívtak" - folytatta a szakvezető, hozzátéve, hogy a magyarokon is érződött a tét okozta nyomás.

"Feszültebben vívtak a lányok, majd amikor bejutottak a nyolc közé, ami a tokiói szereplést jelentette, kicsit kiengedtek és kikaptak. Mondtam is nekik, hogy ezt azért nem szabad megengedni, mindig a következő mérkőzésre kell koncentrálni. Persze, nagyon boldogok vagyunk, gratulálok nekik és minden edzőnek."

Márton Anna a decemberi országos bajnokságon elszenvedett térdsérülése ellenére hősies vívással szerzett aranyérmet szombaton az egyéni versenyben, majd a csapatviadalon is jó teljesítményt nyújtott.

"Az egyéniben teher nélkül vívtam, az az én napom volt, koncentrált voltam, ezért tudtam nyerni. A csapatversenyben olyan idegesek voltunk, mint még soha. Egyértelműen a csapattal akartunk kijutni az olimpiára, az egyéniben szerzett két érmünk csak bemelegítés volt. Sikerült kivívni az olimpiát, nagyon boldogok vagyunk" - összegzett az MTI-nek.

Magyar női kardválogatott először szerepelhet nyári játékokon. Ez egyben azt jelenti, hogy egyéniben is garantált a maximális hely, azaz három magyar léphet majd pástra Tokióban.

A férfi válogatott már korábban kiharcolta a részvétel jogát.


Eredmények:

Zarándi Csaba női kard csapat vk, eredmények:

a 32 között:
Magyarország-India 45-23

a 16 között
Magyarország-Németország 45-40

negyeddöntő:
Lengyelország-Oroszország 45-42
Koreai Köztársaság-Ukrajna 45-36
Olaszország-Magyarország 45-39
Franciaország-Japán 45-41

elődöntő:
Lengyelország-Koreai Köztársaság 45-41
Olaszország-Franciaország 45-43

az 5-8. helyért:
Oroszország-Ukrajna 45-41
Japán-Magyarország 45-35

az 5. helyért:
Oroszország-Japán 45-34

a 7. helyért:
Magyarország-Ukrajna 45-38

később:

bronzmérkőzés:
Franciaország-Koreai Köztársaság 17.00

döntő:
Olaszország-Lengyelország 19.00


Vasárnap még férfi csapatversenyt is rendeznek 14 órától a BOK Csarnokban.

A budapesti vk - amely egy év szünet után az első megméretés a nemzetközi mezőny számára - a fegyvernem utolsó olimpiai kvalifikációs világkupaversenye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!