Budapesti tenisztorna - Gálfi első főtáblás sikere

Sport, 2021.07.13

Gálfi Dalma megnyerte első WTA-főtáblás mérkőzését a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női torna első fordulójában.

A balatonfüredi játékos a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott a franciaországi Contrexéville-ben rendezett ITF-versenyen, és csak hétfőn érkezett haza. Remek menetelésének köszönhetően a világranglista 205-ödik helyéről a 176-odikra ugrott.

Keddi ellenfele a moldovai születésű, de 2013 óta spanyol színekben induló Aliona Bolsova (151.) volt, aki rögtön elvette az adogatását, és 3:0-ra elhúzott. A 22 éves magyar ekkorra vette fel a ritmust, megnyugodott, és bámulatos rövidítéseket bemutatva kiegyenlített. A számos tetoválással borított, rózsaszín hajú rivális 4:5-nél fogadóként két szettlabdához jutott, de a szabadkártyás Gálfi látványos nyerő ütésekkel hárította őket, majd 6:5-nél nem tudta kiszerválni a játszmát. A szettet lezáró rövidítés a magyar teniszező egyértelmű fölényét hozta, aki egy óra elteltével előnybe került.

A salak fellocsolása alatt Gálfi ápolást és kötözést kért a talpára vízhólyag miatt, majd a folytatásban Bolsova igényelt szemcseppet. A párosban junior wimbledoni bajnok hazai játékos 3:1-re meglépett, majd sorozatban öt brék következett, és végül 5:3-nál Gálfi kiszerválta az 1 óra 51 perces mérkőzést.

"Tudtam hozni a múlt heti jó formámat, de ez párosult némi fáradtsággal, sok meccsem volt Franciaországban" - mondta a boldog győztes. "Örülök, hogy sikerült a mai meccset két szettben befejezni, és persze annak is, hogy ilyen sokan látták az első WTA-főtáblás győzelmemet. Voltak negatívabb pillanatok is, de sokat fejlődtem abban, hogy kijöjjek a hullámvölgyekből" - tette hozzá.



Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

----------------------------------------------
Gálfi Dalma-Aliona Bolsova (spanyol) 7:6 (7-4), 6:3
Danilovic (szerb)-Korpatsch (német) 6:2, 6:2

korábban:
Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.)-Babos Tímea 6:0, 2:0-nál Babos feladta
Udvardy Panna-Majar Serif (egyiptomi) 6:3, 6:1
Collins (amerikai, 2.)-Di Giuseppe (olasz) 6:2, 6:1
Jorovic (szerb)-Cristian (román) 5:7, 7:6 (8-6), 7:6 (7-3)
Kalinyina (ukrán)-Kalinszkaja (orosz) 6:4, 7:6 (7-5)
Jani Réka-Elisabetta Cocciaretto (olasz) 6:4, 7:5
Bogdan (román, 5.)-Lepchenko (amerikai) 6:4, 7:5

később:

páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Szabanin Natália, Tóth Amarissa-Amina Ansba, Anastasia Detiuc (orosz, cseh)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!