TV műsor

Cselgáncs Eb - Pupp Réka: ez címverseny, ami óriási lökést ad

Sport, 2021.04.16

Az 52 kilogrammos Pupp Réka szerint hatalmas lendületet ad neki az olimpiai kvalifikáció hátralévő részére a lisszaboni cselgáncs Európa-bajnokságon nyert bronzérem.

Az Atomerőmű SE versenyzője az MTI-nek felelevenítette a pénteki történéseket:

"Az olasz ellen a negyeddöntőben talán jogosak voltak az intések, ő is húzta az időt, de én sem tudtam már befordulni. Sajnálom, mert úgy érzem, meg tudtam volna csípni Giuffridát az első meccsünkön" - fejtette ki a 24 éves dzsúdós. "A bronzmeccsen aztán azt hiszem, sikerült a hideg fejet megtartani, bár az elején kicsit bealudtam. Utána vissza tudtam annyira hozni a fókuszt, hogy dobjak egyet. Nehéz meccs volt, a hosszabbításban az ellenfelem befordult egy támasztott dobásra, én pedig negatívból vissza akartam forgatni, és azt nézték vissza, hogy ő túlforogta-e. Végül vazaarit kaptam."

A paksi sportoló mosolyogva beszélt arról, hogy edzője, Braun Ákos ugyanott lett Eb-bronzérmes 2008-ban.

"Plusz adalék ez nekem és persze egy kicsit vicces is. Nagyon sok töltést ad, hogy megismételtem azt, amit ő véghezvitt. Tudom, hogy az Eb-nél vannak nagyobb pontszámot adó viadalok is a kvalifikációban, de ez egy címverseny, ami még nagyobb lökést ad nekem az olimpiai kvalifikációban" - jelentette ki Pupp Réka.

A világ- és Európa-bajnoki címe után 2005-ben az év sportolójává választott Braun Ákos elismerően beszélt tanítványa meneteléséről.

"Amikor érem a vége, akkor nem kell igazán elemezgetni. Réka ezzel együtt nem volt ma csúcsformában, kicsit enerváltabban mozgott, mint például a tel-avivi Grand Slamen. Lehet, hogy az idén most volt a legrosszabb formában, pedig igyekeztünk kizárni a tétet menet közben. Ami az elvesztett negyeddöntőt illeti, hosszúra nyúlt a mérkőzés, olyankor már azért szoktak inteni, ez előfordul. De ha ott olyan formában lett volna, mint Tel-Avivban, akkor megverte volna az olaszt" - tekintett vissza Pupp harmadik összecsapására.

"A bronzmeccsen szerintem már nem tudta, hogy hol van, a terv lényege az volt, hogy maradjon talpon, és ne földharcozzon. Erre a spanyol rögtön levitte szorításba, én pedig lábon kihordtam egy szívinfarktust" - mondta mosolyogva.

A portugáliai Eb-bronzaikról Braun Ákos annyit mondott: "eddig is szerettem Lisszabont, most még jobban szeretem".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!