Cselgáncs Eb - Tóth és Sipőcz a negyeddöntőben

Sport, 2022.05.01

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián és a +100 kilós Sipőcz Richárd is bejutott a negyeddöntőbe a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Tóth, az MTK olimpiai bronzérmesére a második meccsén a lett Aleksejs Zarudnevs várt. Első találkozójukon a négyperces mérkőzésidő csak intéseket hozott, az aranypontig tartó hosszabbításban pedig egyre jobban kiütközött a 28 éves magyar erőfölénye. A balti ellenfél alig akart felkelni a szőnyegről az "állj" vezényszó után, hosszasan rendezgette a ruházatát levegőért kapkodva, majd két perc elteltével a vb-második Tóth egy horogdobásra vazaarit kapott és nyert.

A nehézsúlyúaknál (+100 kg) viszonylag későn került tatamira Sipőcz Richárd, aki korosztályos szinten minden Eb-t megnyert, és a World Touron is szerzett már két harmadik helyet. A Széchenyi Egyetem SE 21 éves dzsúdósa a szlovén Vito Dragiccsal kezdett a 16 között, aki 29 éves létére még csak egy vk-aranynál tartott, és eddigi egyetlen találkozójukon kikapott Sipőcztől. Második mérkőzésük hosszabbításba torkollott, amelyből 45 másodperc telt el a meccs első értékelt akciójáig. Ezt a magyar versenyző mutatta be, aki megkontrázta ellenfele indítását, a földre vitte őt és vazaarival nyert.

A két magyarra még biztosan több mérkőzés vár, mivel a negyeddöntő vesztesei a bronzéremig tartó vigaszágon folytathatják szereplésüket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!