TV műsor

Cselgáncs GS - Ungvári befejezte, öt magyar maradt

Sport, 2020.10.24

A szombaton érdekelt tizenkét magyarból öten vannak még versenyben a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadalon.

Ungvári Attila, a ceglédiek Európa-bajnoki harmadikja azzal a kazah Didar Hamzával csapott össze a 81 kilogramm első fordulójában, akit legyőzött tavaly a szintén a Papp László Sportarénában rendezett Grand Prix-n. A 2020-as csata két-két intést hozott a rendes mérkőzésidőben, majd a hosszabbításban a tavalyi GP-n bronzérmes, Karvaly becenévre hallgató magyar egy indításnál magára rántotta ellenfelét, aki leszorítással véget vetett a meccsnek.

"Fejben jobban bírta, mint én, és a végén pont azt csináltam, amit az edzőm kért, hogy ne csináljak. Gyakorlatilag betakaróztam vele" - mondta lihegve az MTI-nek. "A hosszabbításra mindketten elfáradtunk, végül az én hibám döntött. Hogy mit jelent ez nekem az olimpiai kvalifikáció szempontjából? Szívást" - utalt arra keserűen, hogy a budapesti viadal előtt még kvótás helyen állt a világranglistán, de így most többen is megelőzhetik őt.

Súlycsoporttársai közül Tóth Benedek győzött, Rajkai Róbert és Nerpel Gergely viszont egy vereséggel búcsúzott.

A 73 kilogrammosoknál a 23 éves Boros Bence egy győzelem után a kétszeres világbajnoki harmadik orosz Musza Moguskovval került szembe, aki végig irányítva, két vazaarival nyert. A többiek közül Ócsai Sándor győzelemmel kezdett, Tóth Botond kiesett, Détári Dániel pedig később mutatkozik be.

A nőknél 63 kilóban a junior világbajnok Özbas Szofi - aki tavaly ötödik lett Budapesten - könnyed győzelemmel kezdett, majd hosszabbításban a koszovói Laura Fazliut is megverte, ezzel bejutott a nyolc közé. Katzenmajer Kira és Varga Brigitta nem nyert mérkőzést.

A 70 kilogramm egyetlen magyarja, Gercsák Szabina még nem lépett tatamira. A buborékba negatív koronavírusteszttel bekerült versenyzők összesítése alapján a GS-viadalon 61 ország 409 dzsúdósa szerepel, a hazai csapatban 33 sportoló kapott helyet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!