TV műsor

Cselgáncs-vb - Özbas Szofi negyeddöntős

Sport, 2021.06.09

A 63 kilogrammos Özbas Szofi második győzelmével bejutott a negyeddöntőbe szerdán a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A vb negyedik napjának utolsó állva maradt hazai versenyzője - aki 27-edikként olimpiai kvótás helyen áll a világranglistán - a nyolcaddöntőben az ázsia-bajnoki ezüstérmes mongol Gankhaich Bolddal csapott össze. Korábbi egyetlen találkozójukat a 26 éves ellenfél nyerte tavaly a düsseldorfi Grand Slamen.

A második csatában az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar több dobással is megpróbálkozott, de ezek nem jártak sikerrel, az ázsiai dzsúdós viszont szemlátomást fáradni kezdett. Az aranypontig tartó hosszabbításban a mongol már látványosan húzta az időt, szünetek után alig akart felállni, és kétségbeesetten kapkodott levegőért. A mérkőzés csaknem nyolc és fél perce tartott, amikor a bíró harmadszor is megintette Boldot, így a 19 éves Özbas jutott a nyolc közé.

A Békés Megyei Kano JSE versenyzője - aki első felnőtt vb-jén szerepel - a negyeddöntőben a venezuelai Anriquelis Barriosszal találkozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!