"Elégedett és büszke vagyok, ráadásul szettet sem vesztettünk" - kezdte összegzését a tavaly kinevezett szakvezető. "Hoztuk a papírformát, de nem volt olyan könnyű, mint ahogy az eredményből gondolná valaki. Egy ilyen párharcnak, ahol mi vagyunk az esélyesek, mindig nehéz az eleje, de Fábi tegnapi diadala után egyre könnyebb volt a kispadon ülnöm. Végső soron nem volt kétséges, hogy melyik csapat a jobb."
A kapitány elárulta, hogy a csapat belső chat-csoportja a "nandorfehervar2023" nevet kapta utalva a magyar történelem egyik legfényesebb diadalára.
"Azt gondolom, ehhez méltóan szerepeltünk Keszthelyen" - tette hozzá, majd az MTI érdeklődésére kitért az előzményekre is.
"Szakmailag a salak volt a megfelelő borítás, ami kicsit más taktikát igényel, mint a kemény pálya, és ennek megfelelően készültünk. A héten ügyeltünk arra, hogy az elvégzett munka mellett mindenkiben meglegyen a komfortérzet, ügyeltünk az egyéni igényekre is, úgyhogy nyugodt szívvel vártuk az összecsapást. Örülök, hogy a srácok végig uralták a meccseket" - fejtette ki.
(MTI)
Galériánk
Véleménye van? Szóljon hozzá!