Négy olyan csapat van, amely eddig százszázalékos mérleggel rendelkezik, közülük Anglia szombaton (ma) este még az ukránokkal találkozik Wroclawban, az ötödik körben, majd szabadnapos lesz. Az öt meccsükből egyformán 15 pontot szerző franciák és skótok ugyancsak nem lépnek pályára, Portugália azonban tovább folytathatja menetelését, hétfőn ugyanis az eddig meglepően jól szereplő Luxemburgot fogadja majd Faróban. A vendégek eddigi öt mérkőzésükön tíz pontot gyűjtöttek, sorozatban három győzelemnél járnak, ezzel együtt nagy meglepetés lenne még a pontszerzésük is Portugáliában. A hazaiak eddig még gólt sem kaptak a selejtezőben, 15-0-s gólkülönbségük imponáló.
A H csoportban vasárnap északi rangadót rendeznek Finnország és Dánia részvételével Helsinkiben, a csoportot a házigazdák vezetik, a vendégek két ponttal lemaradva a második helyen állnak.
A tíz selejtezőcsoportból az első kettő jut ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra. A maradék négy helyből egy a házigazda németeké, háromért pedig a pótselejtezőn 12 csapat küzdhet meg elődöntő-döntő rendszerben a Nemzetek Ligája alapján.
Eb-selejtezők, 6. forduló:
vasárnap:
----------
B csoport:
Görögország-Gibraltár, Athén 20.45
Írország-Hollandia, Dublin 20.45
A csoport állása: 1. Franciaország 15 pont/5 mérkőzés, 2. Hollandia 6/3 (6-4), 3. Görögország 6/4 (5-5), 4. Írország 3/4, 5. Gibraltár 0/4
E csoport:
Feröer-szigetek - Moldova, Tórshavn 18.00
Albánia-Lengyelország, Tirana 20.45
A csoport állása (minden csapat négy mérkőzést játszott): 1. Csehország 8 pont, 2. Albánia 7, 3. Lengyelország 6, 4. Moldova 5, 5. Feröer-szigetek 1
G csoport:
Montenegró-Bulgária, Podgorica 18.00
Litvánia-Szerbia, Kaunas 20.45
A csoport állása (minden csapat négy mérkőzést játszott): 1. MAGYARORSZÁG 10 pont, 2. Szerbia 7, 3. Montenegró 5, 4. Litvánia 2 (3-7), 5. Bulgária 2 (2-6)
H csoport:
Kazahsztán - Észak-Írország, Asztana 15.00
Finnország-Dánia, Helsinki 18.00
San Marino-Szlovénia, Serravalle 20.45
A csoport állása (minden csapat öt mérkőzést játszott): 1. Finnország 12 pont, 2. Dánia 10 (11-5), 3. Szlovénia 10 (9-6), 4. Kazahsztán 9, 5. Észak-Írország 3, 6. San Marino 0
hétfő:
------
D csoport:
Örményország-Horvátország, Jereván 18.00
Lettország-Wales, Riga 20.45
A csoport állása: 1. Törökország 10/5, 2. Horvátország 7/3 (8-1), 3. Örményország 7/4 (8-6), 4. Wales 4/4, 5. Lettország 0/4
J csoport:
Izland - Bosznia-Hercegovina, Reykjavík 20.45
Portugália-Luxemburg, Faro 20.45
Szlovákia-Liechtenstein, Pozsony 20.45
A csoport állása (minden csapat öt mérkőzést játszott): 1. Portugália 15, 2. Szlovákia 10 (5-2), 3. Luxemburg 10 (7-7), 4. Bosznia-Hercegovina 6, 5. Izland 3, 6. Liechtenstein 0
kedd:
-----
A csoport:
Spanyolország-Ciprus, Granada 20.45
Norvégia-Georgia, Oslo 20.45
A csoport állása: 1. Skócia 15/5, 2. Spanyolország 6/3, 3. Norvégia 4/4 (5-7), 4. Georgia 4/4 (4-11), 5. Ciprus 0/4
C csoport:
Olaszország-Ukrajna, Milánó 20.45
Málta - Észak-Macedónia, Ta'Qali 20.45
Az állás: 1. Anglia 12/4, 2. Ukrajna 6/3, 3. Olaszország 3/2 (3-2), 4. Észak-Macedónia 3/3 (4-11), 5. Málta 0/4
F csoport:
Belgium-Észtország, Brüsszel 20.45
Svédország-Ausztria, Solna 20.45
Az állása: 1. Ausztria 10 pont/4 mérkőzés, 2. Belgium 7/3, 3. Svédország 3/3, 4. Észtország 1/3 (2-6), 5. Azerbajdzsán 1/3 (2-10)
I csoport:
Izrael-Fehéroroszország, Tel-Aviv 20.45
Románia-Koszovó, Bukarest 20.45
Svájc-Andorra, Sion 20.45
Az állás (minden csapat négy mérkőzést játszott): 1. Svájc 10 pont, 2. Románia 8, 3. Izrael 7, 4. Koszovó 3 (3-4), 5. Fehéroroszország 3 (4-10), 6. Andorra 1
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!