Egyéni birkózó világkupa lesz világbajnokság helyett Belgrádban

Sport, 2020.11.10

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) vezető testületének döntése szerint nem világbajnokságot, hanem egyéni világkupát rendeznek decemberben Belgrádban.

Az UWW büro online ülése jelenleg is tart, ám Bacsa Péter, a testület magyar tagja, a hazai szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke elárulta, hogy a döntés megszületett a világbajnokságnak tervezett, december 12. és 20. között sorra kerülő viadalról.

A vk-n a sportág nagyhatalmai közül az elsősorban szabadfogásban és a nőknél erős Egyesült Államok, Japán, Kína és Kazahsztán nem indít versenyzőt, mindez azt is jelenti, hogy a kötöttfogású mezőny a lehető legerősebbnek ígérkezik.

A magyar szövetség azt is közölte, hogy a tervek szerint a szerb fővárosban mindhárom szakágban ott lesznek a magyar válogatott tagjai.

Bacsa Péter a közmédiának adott nyilatkozatában azt emelte ki, hogy már májusban, amikor a vb-t kiírták, egy kritériumrendszert dolgoztak ki arra nézve, hogy milyen mezőnynek kell minimum lennie ahhoz, hogy világbajnokság lehessen Szerbiában:

"A tavalyi világbajnoksághoz képest hetven százalék, a nagyhatalmak közül pedig tízből nyolc vegyen részt a világbajnokságon. Ez sajnos nem jött össze, bár nagyon közel volt mind a két szám ehhez".

Az MBSZ alelnöke szerint "salamoni döntés" született, hiszen vb nem, de világkupa lesz.

"Kontaktsport lévén egyébként is nehéz helyzetben vagyunk. Közeleg a kontinentális olimpiai selejtező és előtte mindenképpen ki szerettük volna próbálni a protokollt" - jegyezte meg Bacsa Péter, aki azt is elárulta, hogy a magyarok elsősorban fiatalokkal utaznak majd Belgrádba, a legjobbak számára a legfontosabb a márciusi, budapesti európai kvalifikációs viadal a tokiói játékokra.

A belgrádi világbajnokságot a koronavírus-járvány kirobbanása és az olimpia halasztása miatt írta ki eredetileg a nemzetközi sportági szövetség (UWW).

A magyar birkózók közül eddig négyen, Sastin Marianna, a kötöttfogású Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor, illetve a szabadfogású Muszukajev Iszmail jutott ki a jövő nyárra halasztott olimpiára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!