TV műsor

El-selejtező - Kettős győzelemmel akar továbbjutni a Fehérvár FC

Sport, 2019.07.17

Kettős győzelemmel szeretne továbbjutni az Európa-liga selejtezőjének első fordulójából a Fehérvár FC labdarúgócsapata Marko Nikolic vezetőedző elmondása szerint.

A szakember szerdán a székesfehérvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy már a múlt heti, 5-1-es idegenbeli siker előtt is ők számítottak a továbbjutásra esélyesebb csapatnak. A nagy arányú podgoricai győzelmüknek köszönhetően most még inkább őket várják a következő körbe, de - mint mondta - a futballban addig nincs elvégezve a munka, amíg le nem fújják a mérkőzést. Hozzátette, profi hozzáállású, végig koncentráló, erős csapatot szeretne látni a montenegrói Zeta ellen a csütörtök este Felcsúton sorra kerülő visszavágón.

Nikolic szerint a Dunaszerdahely ellen vívott utolsó felkészülési meccsen, valamint a Zeta vendégeként is jól játszott a Fehérvár, mindkét mérkőzésnek voltak jó szakaszai is, de akadtak olyan pillanatok, amikor úgy érezte, van még mit javítani. A vezetőedző szerint a Zeta motivált lesz a visszavágón, mert meg akarja mutatni, hogy jobb, mint az első összecsapáson volt, ezért a magyar csapatnak végig összpontosítania kell.

"Úgy szeretnénk továbbjutni, hogy megnyerjük a csütörtöki meccset is" - jelentette ki Nikolic.

Fiola Attila, a Fehérvár FC védője a podgoricai mérkőzésre visszatekintve kiemelte, hogy a jó kezdés megkönnyítette a helyzetüket, az első percekben szerzett gól, valamint Loic Nego 23 perc alatt elért mesterhármasa kiváló alapot szolgáltatott a nagyobb arányú sikerre. Hozzátette: van még hova fejlődnie a csapatnak, és van egy új felállás, melyet hétről hétre gyakorolnak.

"Valószínűleg nem lesz akkora a különbség a két együttes között, mint az első találkozón, de mindenképpen győzni szeretnénk" - jelentette ki.

A Fehérvár FC-Zeta összecsapás csütörtökön 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!