TV műsor

Emlékhelyet adtak át az Illovszky Rudolf Stadionban

Sport, 2020.10.03

Az Illovszky Rudolf Stadion keleti lelátója mögötti sétányon, a névadó szobra mellett kapott helyett az az új emlékmű, amely azon korábbi Vasas-labdarúgóknak állít emléket, akiknek a régi stadionban volt a nyughelyük.

Az angyalföldi klub szombati közleménye szerint az emlékmű Markovits László klubelnök felkérésére készült és Menczel Ivánnak, Bakos Sándornak, Mathesz Imrének, illetve Ihász Antalnak állít emléket.

A rozsdamentes acélból készült építmény 6,67 méter magas, 53 centiméter széles, súlya 338 kilogramm. A szobor talpán József Attila Óda című versének részlete jelenik meg.

Markovits László az új emlékmű kapcsán elmondta, úgy érzi, most vált teljessé a stadionprojekt.

"A tervezőcsapat olyan emlékművet álmodott meg, amelynek köszönhetően méltó módon meg tudjuk őrizni azoknak az emlékét, akik hozzátartozóik korábbi kérésének megfelelően a régi stadionban nyertek örök nyugalmat" - mondta.

A klubelnök hozzátette, az emlékmű úgy lett megtervezve, hogy az anyaegyesületnek a jövőben is lehetősége legyen újabb legendákról megemlékezni.

"Nem utolsósorban pedig Rudi bácsi szobrával együtt egy olyan meghitt tér jött létre, amely kifejezi a Vasas-család által képviselt valamennyi értéket" - fogalmazott a közleményben Markovits.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!