Erdei Zsolt az újpesti ökölvívók szakmai munkájáért is felel a jövőben

Sport, 2020.10.02

Erdei Zsolt korábbi profi és amatőr világbajnok a jövőben az Újpest ökölvívó-szakosztályának szakmai munkájáért is felel.

Őze István, az UTE klubigazgatója az ökölvívók, a jégkorongozók és a röplabdázók közös idénynyitó sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar bokszon belül az utóbbi időszakban voltak viták, ebben a helyzetben pedig úgy érzékelték, segítséget tudnak nyújtani.

Szeretnénk, hogy újra béke legyen, így Erdei Zsolt ismét a szakmai munkával foglalkozhat - fogalmazott a sportvezető.

Erdei Zsolt, az UTE és a Madárfészek Akadémia szakmai munkájának irányítója kiemelte, az elmúlt három évet távolabb töltötte a ringtől, mint szerette volna, így a mostani helyzetre óriási lehetőségként tekint.

"A két szervezet egymással együttműködve sokra viheti, a legfontosabb, hogy a negyedik kerületben a legjobb csapatot tudjuk felépíteni: előbb országverőt, aztán világverőt" - jelentette ki a korábbi világbajnok.

Erdei hangsúlyozta, örül, hogy ismét ott lehet a ring mellett, és arra számít, hogy a vírushelyzet enyhülése után meglesz a megfelelő átjárás is a két egyesület között.

"Az akadémián, bár vannak kezdők is, alapvetően olyan versenyzőkkel foglalkozunk, akik már kiérdemelték, hogy odakerüljenek. Amolyan elitképzőként működünk, a gyerekek az iskolába járás mellett megkapják azt az edzésmennyiséget, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy nemzetközi megmérettetéseken is eredményesek legyenek" - fogalmazott Erdei Zsolt.

Az együttműködés keretében - a sportolók átjárása mellett - a két egyesület edzésprogramja a továbbiakban közös alapokra épül, aminek célja, hogy a gyerekeket már fiatalon megtanítsák technikásan bokszolni és ne csak az erőn múljon az eredményességük.

Farkas József, az UTE ökölvívó-szakosztályának vezetője szerint az együttműködés az egész magyar ökölvívás érdeke, és bár Erdeivel ezután is lesznek - elsősorban szakmai - csörtéik, azok előre fogják vinni az UTE ökölvívóéletét.

"A cél, hogy a legeredményesebb magyar ökölvívó-egyesület legyünk" - jelentette ki Farkas.

A csapatsportágakkal kapcsolatban Őze István azt mondta, az előző szezon is rendhagyó volt, és a vírushelyzetet látva ez a mostani sem lesz egyszerűbb.

Meglátása szerint, bár a felnőtt jégkorongozóknál fertőzés miatt hetekre be kellett szüntetni a munkát, eddig összességében "jól megúszták" a pandémiát.

"Arra törekszünk, hogy minél tovább tudjuk használni a csarnokokat és minél tovább le tudjuk bonyolítani a bajnokságokat" - mondta a klubigazgató, hozzátéve, szigorú rendszabályokat vezettek be. Ezek szerint minden gyereknél minden edzés előtt lázat mérnek, nyilatkozatot kell kitölteniük, hogy a környezetükben volt-e beteg, kötelező a szájmaszk viselése, továbbá a közösségi tereket folyamatosan fertőtlenítik. A felnőttcsapatok mérkőzései félházzal, az utánpótlás-csapatok találkozói zárt kapuk mögött zajlanak.

Az előző idényben Magyar Kupa-bronzérmes röplabdacsapattal kapcsolatban Ancsin Ildikó szakosztályvezető elmondta, 16 fős, hetvenöt százalékban magyar játékosokból álló keretet alakítottak ki az új vezetőedző, Horváth András iránymutatásai alapján, a céljuk pedig a bajnokságban az ötödik hely megszerzése.

"A Magyar Kupában ugyanakkor kedvező a sorsolásunk, ott elvárom, hogy bejussunk az elődöntőbe" - tette hozzá a sportvezető.

Férje, Ancsin János, a jégkorongszakosztály vezetője úgy nyilatkozott, mivel a vírus miatt pont a négyhetes alapozás után kellett leállniuk, annak szinte semmi értelme nem volt. Két-három héttel ezelőtt kezdték újra az edzéseket, a csapat jó erőállapotban van, a tavalyi együttes magját sikerült egyben tartani, így az Erste Ligában a legjobb négybe, a magyar bajnokságban pedig a döntőbe szeretnének bekerülni.

"Az utánpótlásunk tíz éve ott van a magyar elitben, idén is hat-hét fiatalt hoztunk fel az első csapathoz. Továbbra is fontos cél, hogy ők meg kapják a lehetőséget a legjobbak között" - tette hozzá Ancsin János.

A röplabdázók szombaton az MTK otthonában, a jégkorongozók jövő kedden a Brassó ellen hazai környezetben kezdik az idényt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!